A maják, akik elsősorban monumentális építészetükről, művészetükről, írásmódjukról valamint a matematikai és asztronómiai ismereteikről híresek, igen jó mezőgazdászok voltak, termővé fordították még a mocsaras területeket is.
A legfejlettebb antik kultúrák közé sorolt maja civilizáció Kr.e. 1000 körül alakult ki a Yucatáni-félszigettől a mai Hondurasig terjedő területen, és fénykorát Kr.e. 400 és Kr.u. 900 között élte. Mostoha körülményekkel kellett megbirkózniuk. Gyakoriak voltak a szárazságok, ahogy a tengerszint ingadozásai is, a sziklás talaj megművelése pedig nem kevés nehézségbe ütközött, és igen nagy területet foglaltak el a mocsarak. Ennek ismeretében a történészeket már régóta foglalkoztatta, hogy ilyen természeti feltételek mellett a majáknak hogyan sikerült élelmezni a nagyszámú népességet.
Az 1970-es években kezdték feltárni a lápvidéken az ókori csatornarendszer maradványait, a tudósoknak azonban nem sikerült kideríteniük, hogy mennyire kiterjedt volt a csatornahálózat, és hogy a vizenyős területek mekkora szerepet játszottak a maják agrárrendszerében.
Timothy Beach, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora immár két évtizede keresi a választ ezekre a kérdésekre. Eddig hatvannál több ásatást végzett feleségével és munkatársaival, hogy tanulmányozzák és feltérképezzék a különböző földrétegeket Belize északi részén.
Az alacsonyan fekvő vizenyős területeken a tudósok kutatóárkokat ástak, ezek mélysége némely esetben elérte a 3 métert, a hosszuk pedig 10-20 métert, majd a különböző rétegekből mintákat vettek, hogy tanulmányozzák a talaj és a víz kémiai összetételét. Elvégezték a talaj szénizotópos vizsgálatát is különböző mélységekben, de tanulmányozták a fosszílizálódott növényi maradványokat, hogy megértsék, hogyan hasznosították a földeket.
A vizsgálatok során megtalálták az emelkedő talajvízszint nyomait, ahogy az árvízi hordalékok maradványait is. Mint kiderült vizenyős területeken a maják vízelvezető csatornákat építették, hogy alkalmassá tegyék a földet a növénytermesztésre. A csatornaépítés során kiásott földet a környező területeken terítették szét, ezáltal megemelték a talajszintet, távol tartva a növények gyökérzetét a vízzel átitatott rétegektől. A helyszíneken összegyűjtött fosszílizálódott növényi maradványok arról árulkodnak, hogy a maják ezeken a területeken avokádót, kukoricát termesztettek.
Mint Vernon Scarborough, az ohioi Unviersity of Cincinnati régésze, aki nem volt részese a kutatásnak, rámutat, napjainkban a Yucatáni-félsziget 40 százalékát foglalja el a mocsárvidék.
"Régóta folynak viták arról, hogy a maják a vizenyős területeket megművelték-e. Az új kutatás igen meggyőzően tanúsítja, hogy a maják átalakították ezeket a vizenyős területeket, hogy művelhetővé váljanak" - emelte ki Vernon Scarborough.
A kutatók részben azért kételkednek abban, hogy a vizenyős területek fontos szerepet játszottak a maja gazdaságban, mivel ezek messze estek olyan urbánus központjaiktól, mint Tikal, vagy Chichén Itzá.
"Ez a környezethasznosítás igen átgondolt, bölcs hasznosítására vall. A nyugat embere a vizenyős területekben csupán a gondok forrását látja, hiszen oly nehéz ezeket átalakítani. A múltban azonban a világ számos pontján e földeket éléstárnak tartották" - fogalmazott Vernon Scarborough.