A csillagközi tér meglepően gazdag összetett vegyületekben. Az élet építőkockáinak nevezett aminosavak összetevői, valamint a kozmikus nanogyémántok kimutatása után ezúttal fullerénmolekulák nyomaira sikerült bukkanni. A Földön először 25 éve állították elő a fulleréneket, amelyek hatvan (esetenként még több) szénatomot tartalmazó, gömb, ellipszoid vagy cső alakba rendeződő, összetett molekulák. Már most is használják tudományos, ipari és orvosi célokra ezt az anyagot, amely a közeljövőben egyre jelentősebben forradalmasíthatja technológiánkat.

Először fél éve jelentették be, hogy a Spitzer-űrtávcső mérései révén gömb alakú fullerénmolekulák színképvonalait sikerült kimutatni egy planetáris ködben; a napokban pedig két független tanulmány is arról számolt be, hogy további ködökben, valamint a csillagközi térben is megtalálták a molekulák nyomait. A. García-Hernández (Instituto de Astrofísica de Canarias, Spanyolország) és munkatársai négy planetáris ködben azonosítottak fullerént; ebből három a mi Tejútrendszerünkben, egy pedig a szomszédos Kis Magellán-felhőben van.

Utóbbi esetben a köd távolsága is relatíve nagy pontossággal ismert volt, ezért a színképvonalak intenzitásaiból a fullerénmolekulák össztömegét is meg tudták becsülni - ez pedig meglepően nagy, Földünk tömegének mintegy ötödét kitevő értéknek adódott. A kutatók másik érdekes megállapítása, hogy a vizsgált planetáris ködök nemcsak fullerénben, hanem hidrogénben is gazdagok. Ez az információ alapjaiban változtathatja meg a fullerénmolekulák kialakulásáról alkotott képet. Korábban úgy gondolták, hogy a hidrogénatomok (a szénatomokkal kialakított kötéseik miatt) megakadályozzák a fullerének létrejöttét.

K. Sellgren (Ohio State University, USA) és kollégái - szintén Spitzer-adatok segítségével - fiatal csillagok közelében lévő, de már a csillagközi tér részének számító területeken találtak fullerénmolekulákat, bizonyítva ezzel azt, hogy ezek az összetett vegyületek kifejezetten elterjedtek lehetnek a világűrben. Egy egzotikus elképzelés szerint a fullerénmolekulák képesek belsejükben atomokat, illetve kisebb molekulákat csapdázni, és azokat akár nagy távolságra is szállítani (egyes kutatók hasonló folyamatot feltételeznek a Titan hold légkörében is) - ez pedig a múltban elősegíthette például a vízmolekulák Földre érkezését is.