Catherine Lawless, a Limericki Egyetem adjunktusa egy 14. és egy 15. századi kéziratból új információkat tudott meg a szent családról, valamit a 14. századi Firenze vallási és kulturális értékeiről. Az iratokat firenzei könyvtárakban őrzik.

"A legenda szerint Izméria Dávid nemzetségéből származó Nabon leánya volt. Egy bizonyos Santo Liseo vette nőül, akit a kézirat szerzője Isten népének pátriárkájaként ír le. A házaspárnak egy lánygyermeke született, Anna, aki Joakim felesége lett. Tizenkét évnyi házasság után Liseo elhunyt, és a rokonság egy fillér nélkül hagyta Izmériát" - magyarázta Lawless.

A kéziratok szerint az asszony végül egy ispotályban lelt menedékre, ahol csodát tett, az összes beteg jóllakatására elegendő halat varázsolva elő. A csodatétel után Isméria azért imádkozott, hogy elhagyhassa a földi hívságok világát. Amikor az Isten magához szólította a mennyországba, az ispotály lelkésze tájékoztatta Szűz Máriát és Jézust Isméria elhunytáról. A család a 12 apostol, Mária Magdolna, Mária Salomé és Mária Kleofás kíséretében érkezett meg, hogy megadja a végtisztességet az elhunytnak.

A kéziratok szerzője ismeretlen, ám az adjunktus úgy véli, hogy egy toszkán világi személy lehetett. A középkorban a történet "az asszonyi önmegtartóztatás és özvegyi jótékony életmód modelljeként" szolgálhatott.

"Szűz Mária nagyanyja nem fenyegette gyermekei örökségét, visszakövetelve hozományát, ahogy nem veszélyeztette a családi egységét sem, hiszen nem ment újra férjhez. Így ideális példaképp lehetett a firenzei bűnbánó asszonyok számára" - összegezte Lawless.