Index Vakbarát Hírportál

A 2012 minden idők legrosszabb scifije a NASA szerint

2011. január 3., hétfő 16:10

A NASA kutatói összeállították a tudományos szempontból legkorrektebb és legabszurdabb scifi filmek toplistáit. Bár a scifi műfaj elvileg egyszerre tudományos és fantasztikus, sok esetben nem csak a tudósok fogják a fejüket a filmek sztorijai hallatán, de az is, aki éppen csak odafigyelt a középiskolai órákon.

A filmtörténelem legrosszabb scifijeként egyöntetűen Roland Emmerich 2012 című katasztrófafilmjét nevezték meg a NASA-nál, nemcsak azért, mert égbekiáltó butaságokat állít a Napból érkező neutrínókról, meg a maják ősi naptáráról, de ezzel a filmmel kapcsolatban érkezik a legtöbb aggódó kérdés is az űrkutatási hivatalhoz, hogy tényleg eljön-e a világvége 2012-ben, és mit tesznek ellene.

A legabszurdabb scifik közé sorolták még a tudósok az Armageddont, ahol pár hét alatt olajfúró munkásokat képeznek ki űrhajósnak, és küldenek az űrbe egy aszteroidát felrobbantani, illetve a Hatodik napont, ahol Arnold Schwarzenegger klónozása körül forog a történet. Alaposan kiverte még a biztosítékot a tudósoknál a Tűzhányó, amiben Tommy Lee Jones Los Angelest menti meg a város közepén nőtt vulkán pusztításától, és a Láncreakció, amiben Keanu Reevest gonosz energiacégek akarják megölni, mert környezetbarát, végtelen energiaforrást talált.

A tudomány eredményeit leginkább tiszteletben tartó, és azokra építő scifik között említették a tudósok a génmanipuláció társadalmi következményeit boncolgató Gattacát, és az őskori DNS alapján újraalkotott dinoszauruszokból világsikert csináló Jurassic Parkot. A követendő példák között sorolták még fel a Szárnyas fejvadászt, és a Kapcsolatot, ahol egészen realisztikusan sikerült az idegenekkel való kapcsolatfelvételt, illetve egy jövőbeli társadalom problémáit ábrázolni.

A NASA kutatóit egyébként gyakran kérik fel tudományos konzultánsnak scifi filmekhez, akik sokszor panaszkodnak arra, hogy a tanácsaikat nagyon ritkán hallgatják meg, csak arra kellenek a filmeseknek, hogy a stáblistára kiírhassák, hogy igazi tudósok közreműködésével készült a film.

A listákat összeállító csapat vezetője, Donald Yeomans (aki egyébként a NASA Föld-közeli aszteroidákat kutató programjában dolgozik) a 2003-as, A mag című scifit említi ennek jellemző példájaként, ahová felkérték konzultánsnak. Miután kijelentette, hogy a forgatókönyv a Föld magjának lelassuló forgásával, és az azt újraindító, a bolygó középpontjáig lefúró főhősökkel úgy marhaság, ahogy van, a producerek megköszönték a véleményét, majd változtatások nélkül leforgatták a filmet.

Rovatok