Peter Stika, a stuttgarti Hohenheim Egyetem archeobotanikusa Németország dél-nyugati részén, Eberdingen-Hochdorfnál feltárt 2550 éves kelta településen vizsgálódott. A leletek tanúsága szerint a helyi kelta törzsfőnökök szívesen mulatoztak, és a vigasságokon a kellő hangulatot a közeli sörfőzde által készített ital biztosította.

A sör fő alapanyagát, a jó minőségű árpamalátát a közelben lévő hat speciálisan kialakított árokban állították elő. Ezekből az árkokból megszenesedett árpaszemek ezrei kerültek elő, ami a sörfőzde kapacitásáról árulkodik.

A német archeobotanikus, miután bebizonyította a maláta jelenlétét a vaskori helyszínen, több olyan eljárást is kipróbált, amelyet a vaskori sörfőzők alkalmazhattak, hogy kiderítse, milyen ízű lehetett a kelták folyékony kenyere.

A kelták a település közelében lévő árkokban áztatták és csíráztatták az árpát. Stika feltételezése szerint az árkok két végén rakott tűz segítségével szárították az árpaszemeket, aminek következtében a maláta sötét színű és füstös ízű lett.

Míg a modernkori söröket többnyire komlóval ízesítik, a kelták fekete ürömöt, murokot vagy beléndeket használtak. Stika úgy gondolja, hogy már a kelták is alkalmazhatták azt az eljárást, amely széles körben elterjedt a középkori európai sörfőzdékben: a folyékony malátába felhevített köveket helyeztek, amelyek karamellizálták az alapanyagot. Az erjesztést élesztővel, esetleg méz vagy gyümölcsök hozzáadásával indították el.

A mai sörkedvelők valószínűleg nem lelkesednének a kelták italáért, amely zavaros és üledékes volt. Ám némely extrém sörfőzde akár vállalkozhat az ókori ital előállítására, és akkor végre kiderülne, igaza volt-e a Kr.u. IV. században uralkodó Julianus római császárnak, aki egy versében a kelta sör illatát a bakkecskék bűzéhez hasonlította.