Az Ottawai Egyetem biológusai arra figyeltek fel, hogy a nagy mocsári csigák (Lymnaea stagnalis) idejük tíz százalékát a medence falához rögzülve töltik meglehetősen fura pózban: a házuk félrekonyul, tapogatóikat félig behúzzák.

A kanadai kutatók - nem tudván eldönteni, hogy a csigák alszanak vagy csupán relaxálnak - tesztelni kezdték a puhatestűeket. Abból indultak ki, hogy az aktív és a pihenő csigák reakcióideje között jelentős különbségnek kell lennie, ezért hol fémpálcikával döfködték a puhatestűeket, hol ínycsiklandó szacharóz oldattal igyekeztek felkelteni az érdeklődésüket és étvágyukat.

A kísérletek tanúsága szerint az aktív csigák kétszer olyan gyorsan reagáltak a fájdalomingerre, mint lazító társaik, az étvágykeltő illatokra pedig hétszer gyorsabban. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a pihenő puhatestűek valójában aludtak.

A továbbiakban 79 napon át monitorozták a Lymnaea stagnalis nyolc egyedének az alvását. Mint kiderült, a fény vagy annak a hiánya semmilyen befolyással sem bírt a puhatestűek alvásciklusára. Az is bebizonyosodott, hogy a csigák esetében nem lehet beszélni a cirkadián ritmusról (24 órás alvásciklusról), a Lymnaea stagnalis egyedeinél ugyanis egy-egy nap 48 vagy akár 72 órából állt.

Ennek keretében 13-15 óra alatt hét alvási periódusuk volt, majd 30 órányi szakadatlan aktivitás következett, ráadásul a kimaradt alvást sem kellett pótolniuk.

Mint Richard Stephenson, az Ottawai Egyetem docense rámutatott, a csigáknak az állatok többségével ellentétben nincs szükségük rendszeres alvásra. Az alvás fontos szerepet játszik számos élettani folyamatban, így az emlék rögzülésében, ám a puhatestűek életmódja nem igényel túl nagy mentális erőfeszítést, így szabályozniuk sem kell túlzottan az alvásukat. Ugyanakkor az olyan egyszerű teremtményekkel végzett vizsgálatok, mint amilyenek a csigák, segítenek megérteni az alvás sejtszintű folyamatait.