Egyre jobban terjed a 3D, a nagyobb mozifilmek már-már nem is lehetnek sikeresek, ha nem 3D-ben adják ki őket, de a tévékből is egyre több fogy. Az emberek ötöde azonban egyáltalán nem élvezi a 3D technológiát: nem látja, szédül vagy émelyeg tőle. Kisgyerekeknek pedig kifejezetten káros lehet 3D-t nézni.
Tucatjával mutatják be a legújabb 3D-tévéket, laptopokat, monitorokat – a gyártók már tényleg azt szeretnék, ha a 3D-korszakba lépnénk. A felhasználók egy része hajlandó is követni a trendeket, sokan vásároltak már 3D tévét maguknak még akkor is, ha egyelőre nem túl széles a választék filmekből vagy műsorokból, amit élvezhetnek.
Ahogy terjed a technológia, úgy jönnek a különböző figyelmeztetések akár maguktól a gyártóktól. Legutóbb arra figyelmeztetett a Sony és a Nintendo, hogy hat évnél kisebb gyerekeknek nem tesz jót a 3D. A gyerekek látása még kialakulóban van, így a 3D készülékek használata hosszabb távon károsan érintheti szemük fejlődését. Hogy megértsük ezt, elmagyarázzuk, hogyan működik a manapság elterjedt aktív 3D.
A képet két kamerával rögzítik, az egyik a jobb- a másik a bal szemnek való képet rögzíti. A tévé 3D módban előbb a bal, majd a jobb szem számára optimalizált képet közvetít, gyorsan váltogatva azokat, akár másodpercenként százhúsz képet képes közvetíteni. A szemüveg szinkronban letakarja a jobb vagy bal szemet: amikor a bal szem képe jelenik meg, a jobb oldali lencse lezárul és fordítva. Az emberi agy nem érzékeli a képek közötti gyors váltakozást, és három dimenzióban látja a közvetített képet.
Az emberek többségének nincs gondja ezzel a módszerrel, 3D képet lát. A kisgyerekek látása még nem alakult ki, így zavart okozhat a hagyományostól eltérő használat. A Sony például a használati kézikönyvekbe írta bele ezt a figyelmeztetést. A Nintendo pedig egy 3D-kikapcsoló gombot lesz a 3DS kézikonzolba, amivel 2D-ben is használható a Nintendo.
De nem csak ez a probléma a 3D-vel. Sokan émelygésre, szédülésre, szemfájásra panaszkodnak, amikor 3D filmet néznek a moziban. Mások pedig egyszerűen nem képesek 3D-ben látni a képet. A problémát szenzoros konfliktusként (sensory conflict) ismeri a szakirodalom. A probléma a fent ismertetett működési elvből fakad, hogy két különböző képet közvetít a szemnek, így állítva elő a mélység illúzióját.
A probléma ott van, hogy a szemlencsénk automatikusan a képernyőre (mozivászonra) fokuszál. A két szemünk tengelye azonban folyamatosan változtatja szögét attól függően, hogy éppen a közelebbi vagy a távolabbi tárgyakat nézzük. Ez a szokatlan mozgás okoz sokakban émelygést, szédülést – az agyunk így védekezik. Az emberek 10-20 százaléka szenvedhet ettől.
Van azonban az embereknek egy olyan része, akik egyáltalán nem képesek látni a 3D képeket. A fenti szokatlan szemmozgást agyuk nem képes feldolgozni, így ők az elmosódott, egymáson lévő két képet látják.
Az sem mindegy, hogy milyen a 3D film minősége. Amit kifejezetten 3D-ben forgattak – tehát a két egymás mellé helyezett kamerával vettek fel, mely követi a szemtengely mozgását is – kevésbé fordul elő a probléma, nem szédülnek az emberek és azok is képesek látni a 3D effekteket, akik amúgy nem.
Walter Murch vágó (nevéhez kapcsolódik az Apokalipszis most és az Angol beteg című film) ennél tovább megy, szerinte a fent említett problémák miatt a 3D technológiának nincs jövője. Az emberi evolúció során soha nem találkoztunk még ilyen problémával, nem is tudunk ilyen gyorsan alkalmazkodni hozzá – állítja a vágó.