Index Vakbarát Hírportál

Irán kísérleti űrkabint juttatott a világűrbe

2011. március 17., csütörtök 09:02

Irán a héten egy olyan kísérleti űrkabint juttatott a világűrbe, amelyet életfenntartó berendezésekkel láttak el abból a célból, hogy teszteljék azt az űreszközt, amely majd élőlényt - egy nagyobb állatot - juttathat ki a kozmoszba - jelentette csütörtökön az IRNA hivatalos hírügynökség.

A kapszulát az iráni fejlesztésű Kavosgar-4 hordozórakétával bocsátották fel. Az IRNA az iráni elnöki hivatal megfogalmazását idézve jelentette, hogy "ezt a jelentős tudományos kísérletet az iráni űrügynökség március 15-én hajtotta végre".

Irán 2009-ben Föld körüli pályára állított egy műholdat, majd tavaly kisebb állatokat juttatott a világűrbe.

Teherán váltig hangoztatja, hogy űrprogramja kizárólag tudományos célokat szolgál, de a nyugati országok aggodalmai szerint a tudományosnak nevezett program mögött az a szándék húzódik meg, hogy az iszlám köztársaság ballisztikus hordozórakétákat fejlesszen ki. Ezekre a hordozóeszközökre nukleáris robbanótöltetek is felszerelhetőek, ami jelentősen növelheti Irán csapásmérő képességének a hatótávolságát - vélekedik a Nyugat.

Rovatok