Az ötvenes években híressé vált ősleveskísérletet ismételték meg amerikai kutatók, akik a későbbi felfedezések alapján töményebbé tették az elegyet, ezzel valósághűbb modellt kaptak.
A földi élet keletkezésének nyitjára először Harold Urey amerikai vegyész és akkori tanítványa, Stanley Miller próbáltak kísérleti úton rájönni. Az 1950-es évek elején megkísérelték rekonstruálni a fiatal Földön uralkodó körülményeket a laboratóriumban. Egy hét elteltével a vízgőzből, metánból, ammóniából álló, elektromos kisülésekkel bombázott keverékben valóban aminosavak - a fehérjék építőkövei - keletkeztek.
Az 1953-ban a Science magazinban közzétett ősleveskísérlet hamar klasszikussá nőtte ki magát, a 2007-ben elhalálozott Miller sztárrá lett általa, bár később kiderült, hogy nem egészen helyesen sikerült rekonstruálnia a múltbeli légköri viszonyokat.
Kevésbé vált ismertté Miller öt évvel későbbi ősleveskísérlete. A munkát Miller későbbi tanítványa, Jeffrey Bada folytatta, akinek legújabb kutatásáról az Amerikai Tudományos Akadémia (PNAS) folyóiratában számolt be. Tapasztalatai szerint e második kísérlet az elsőnél még sikeresebb és valósághűbb volt az általa újrafelfedezett, ötven évnél régebbi minták tanúsága szerint.
Miller 1958-as kísérleteiben ugyanis kénhidrogént is adott az elegyhez. Mivel a Földet akkoriban vulkánok tömkelege borította, azok pedig nagy mennyiségű bűzös kénhidrogént juttattak a légkörbe, ez az adalék élethűbbé, töményebbé tette az őslevest.
Bada meglepetésére a minták elemzéséből kiderült, hogy azok sokkal több aminosavat tartalmaztak, mint a Miller eredeti kísérletéből származók. Ezért a kutató úgy döntött, hogy megismétli egykori tanára második ősleveskísérletét. Arra, hogy az élet az űrből származik-e, így sem fogunk választ kapni, ugyanis Bada kimutatta, hogy a Miller kísérletében keletkezett aminosavak hasonlítanak azokra, amelyeket meteoritokban is találtak. Az élet tehát valószínűleg mindenhol hasonló módon keletkezik.