Néhány évvel ezelőtt megjelent egy tanulmány, mely szerint egy nagyon egyszerű anyag, a DCA megöli a ráksejteket. Azt maga a kutató is elismeri, hogy nem biztos, hogy ez a régóta keresett, mindent legyőző rákgyógyszer, de a kísérletek folytatásához nem tud pénzhez jutni. Egy gyógyszer kifejlesztése 500 millió dollárba is kerülhet, a DCA azonban nem hozna profitot a gyógyszercégnek, annyira olcsó szer. Ráadásul levédetni sem lehet, mert túlságosan elterjedt már. Egy újabb összeesküvés-elmélet vagy tényleg nincs jövője az olcsó gyógyszereknek?
1955. április 12-én bejegyezték az első paralízis elleni vakcinát, miután majdnem kétmillió iskolás gyereken tesztelték országszerte. Aznap este a CBS interjút készített a felfedezőjével, a Pittsburghi Egyetem kutatójával, Jonas Salkkal. Azt kérdezték tőle, hogy kié a szabadalom, ami helyénvaló kérdés volt, tekintve, hogy évente háromszázezer amerikait érintett a probléma. A válasz az volt, hogy az embereké. Nincsen szabadalom, hiszen a Napot sem lehet levédetni.
Salk önzetlensége hőst csinált belőle, a mai napig sok gyógyszerkutató példaképe. Egyikük Evangelos Michelakis rákkutató az Albertai Egyetemről, aki négy éve felfedezte, hogy egy rendkívül általános vegyület, a DCA megállítja a ráksejtek növekedését. Michelakis először 2007-ben publikálta kutatásának addigi eredményeit, akkor nagy visszhangot kapott a kutatás, újságok címlapjára került vele. A napokban megint előkerült a téma, ami nagyrészt egy blogposztnak köszönhető, melynek címe az volt, hogy "A kutatók gyógyítani tudnák a rákot, de senkit nem érdekel." A Livescience utánajárt a DCA körüli felhajtásnak.
A ráksejtek olyan enzimet termelnek, amely leállítja a mitokondriumok működését (a mitokonriumok energiatároló és -termelő sejtszervecskék, amelyek a természetes sejthalálban is szerepet játszanak). A DCA képes hatástalanítani ezt az enzimet, vagyis a mitokondriumok megint működésbe lépnek és megkezdik az energiatermelést, továbbá elkezdenek hidrogén-peroxidot kibocsátani, ami blokkolja a tumort tápláló vérerek képződését. A DCA feloldja azt a gátlást, mely megakadályozza, hogy a sejtek természetes módon elpusztuljanak. (Forrás)
Az egérkísérletekben a DCA megölte a rákos sejtek legtöbb fajtáját anélkül, hogy rongálta volna a környező sejteket – már ezért felfigyeltek rá, hiszen ritka az ilyen rákgyógyszer. Az állatkísérletek után Petri-csészében tesztelték emberi sejtekkel a szert és ez is sikeres volt. A következő lépés a klinikai teszt volt, ehhez 1,5 millió dollárnyi alapítványi támogatást sikerült szerezni. Ezekről a kísérletekről tavaly jelent meg egy tanulmányt a Science Translational Medicine című szaklapban. Az első szakaszban tehát a DCA igen hatékony rákellenes gyógyszernek tűnt, de ez nem jelenti azt, hogy tényleg ez az a gyógyszer, amire mindenki vár, hiszen nagyon sok hatóanyag viselkedett így a korai kísérleteknél. A klinikai szakaszban a rákgyógyszerek 95 százalékáról derül ki, hogy nem hatékonyak embereknél, hiába voltak azok az állatoknál.
Michelakis persze továbbvinné a kísérleteket, hogy bizonyítsa a DCA hatékonyságát. Salkhoz hasonlóan ő sem védette le a hatóanyagot, azonban ennek nagyon egyszerű oka van. A DCA-t nem is lehet levédetni, annyira ismert, elterjedt és olcsó anyagról van szó. A DCA a diklór-acetát rövidítése, a szer a diklór ecetsav egyik sója, régóta ismert, a vegyipar használja és könnyű előállítani. Eddig a tények és most következnek az elméletek.
A mai világban az ilyen olcsó és egyszerű anyagok nem tudnak támogatókat találni. A gyógyszerészeti cégek nem ignorálják teljesen a DCA-t, de nem is erőltetik a kutatásokat. Az elmélet szerint azért, mert nem éri meg nekik. A gyógyszercégek is profitorientáltak és egy ilyen olcsó hatóanyagba nem érdemes sok pénzt fektetni, mert nem fogja visszahozni a kísérletekbe ölt pénzt – állítja Michelakis.
Omudhome Ogbru gyógyszerész, a New Jersey székhelyű gyógyszercég, a The Medicines Company kutatási és fejlesztési igazgatója elmagyarázta: a gyógyszercégek úgy működnek, mint bármely másik profitorientált cég, a termékeket profit reményében adják el, így biztosítva a túlélést és növekedést. Tízezer tesztelt hatóanyagból csak egy jut el oda, hogy bejegyzett gyógyszer legyen belőle.
Ahhoz, hogy bejegyezzék, a hatóanyaggal hét-tíz évig kell kísérletezni, hogy a legtöbb lehetséges hatást kiszűrjék. Ennek költsége akár 500 millió dollár is lehet – és ha a gyógyszer végül nem kapja meg az engedélyt, akkor az egész összeg kidobott pénz lehet. De még ha forgalomba is kerül, húsz gyógyszerből csak három hoz akkora hasznot, hogy fedezze a kifejlesztésére költött milliókat.
Ezért van az, hogy ha semmi kilátás nincs profitra, nagyon kevés az esély arra, hogy bármely cég a gyógyszer fejlesztésébe kezdjen. Michelakis szerint majdnem lehetetlen a DCA-val profitra szert tenni, mert nagyon olcsó a hatóanyag, így ha gyógyszer lesz belőle, nagyon alacsony lesz az ára.
A másik ok, amiért nem kapkodnak utána a gyógyszercégek, hogy nem lehet levédeni. Legalábbis ezt gondolja Daniel Chang, a Stanfordi rákközpont onkológusa.
Közben állami egészségügyi intézetek támogatják a kutatást, de ez soha nem lesz elég ahhoz, hogy elvégezhessék az összes kísérletet, mely ahhoz kell, hogy engedélyezzék a DCA-t.
A kísérletek tehát folynak, de nagyon lassan. Sokkal lassabban, mintha egy gyógyszercég csinálná. Az egyetem honlapja és rádiók segítségével összeszedtek 1,5 millió dollárt kilenc hónap alatt. Ez arra volt elég, hogy öt agydaganatos betegen teszteljék a hatóanyagot.
A tesztek állítólag eredményesek voltak, ugyanakkor nagyon kicsi volt a csoport, amelyen tesztelték, nem volt placebo kontrollcsoport. Emiatt lehetetlen bebizonyítani, hogy a páciensek daganata a DCA miatt húzódott vissza vagy valami más miatt. Daniel Chang onkológus szerint a kísérletek érdekesek, de nem meggyőzőek. Maga Michelakis is elismeri, hogy ilyen kicsi létszámú beteggel nem lehet következtetéseket levonni a DCA hatékonyságát illetően.
A klinikai tesztek hiánya ellenére egy torontói orvos, Akbar Khan felírja a DCA-t betegeinek. Azt mondja, Kanadában ezt megteheti, mert a DCA-t bejegyezték, mint bizonyos anyagcsere-problémák kezelésére alkalmas gyógyszert. Khan szerint a betegek 60-70 százalékánál tapasztaltak javulást, azoknál akiknél korábban a hagyományos módszerek csődöt mondtak. Egy konkrét esetről is beszámol, egyik betegének áttételes rákja is volt már, testében több helyen is rákot találtak, köztük az egyik legsúlyosabbat a lábában. A DCA hatására jelentősen csökkent a fájdalom és stabilizlódott a tumor állapota is.
A kanadai orvos kísérletezésének Michelakis sem örül, szerinte Kahnnak nem kellene rákbetegeknek felírnia a DCA-t, amíg az hivatalosan is engedélyezett gyógyszer nem lesz. Szerinte Kahn ezzel aláássa a klinikai tesztek eredményét, mert ha káros mellékhatások lépnek fel, akkor a szernek rossz hírneve lesz, ami akadályozza egy esetleges szponzor megjelenését.
Nemcsak ellenőrzött körülmények között adják a gyógyszert. A DCA elég nagy publicitást kapott az elmúlt években, sokan megpróbálnak hasznot húzni a kétségbeesett rákbetegekből. Néhány évvel ezelőtt egy amerikai üzletember, Jim Tassano DCA hatóanyagú készítményt kezdett el árulni rákbeteg háziállatoknak. Azonban mindenki tudta és ő maga is elismerte, hogy nagyon sokan saját használatra vették meg a készítményt, Akik akkor kipróbálták a szert, gyengeségre, remegésre, fáradtságra panaszkódtak. Az amerikai hatóságok mindent megtettek azért, hogy leállítsák a készítmény árusítását, hiszen senki nem tudhatta, milyen mellékhatásai lehetnek a szernek.
A net tele van támogató és ellenző oldalakkal – magyar nyelvűt is találni. Előbbiek csodáról beszélnek, példákon keresztül mutatják be a gyógyulásokat. Utóbbiak a mellékhatásokról szólnak, hogy akár idegi- és májkárosodást is okozhat a szer felelőtlen szedése. Ráadásul a nem gyógyászati célra gyártott szer veszélyes szennyeződéseket is tartalmazhat.
Egy biztos, néhány teszt nem elegendő ahhoz, hogy bizonyítsák a DCA hatékonyságát, klinikai kísérletek sorozatára van szükség. A nagy gyógyszercégek támogatása nélkül azonban ez nem a hagyományos módon fog megtörténni, ha egyáltalán megtörténik.
Michelakis abban reménykedik, hogy alapítványokon keresztül, adományokkal össze lehet szedni a kísérletek folytatásához szükséges összeget.