Index Vakbarát Hírportál

Hanglokátor fejlődhet ki a vakokban

2011. május 26., csütörtök 13:01

Egyes vakok olyan ügyessé válnak a szájukkal keltett hangokból visszatérő hullámok érzékelésében és megkülönböztetésében, hogy hegyi kerékpározásra vagy labdajátékokra is vállalkoznak. Kanadai kutatók mágneses rezonanciás vizsgálatokkal kimutatták, hogy az érintettek ehhez agyuknak azt a területét használják, amely a vizuális képalkotásban játszik szerepet.

A vizsgálatokba két férfit vontak be, az egyik önkéntes 43 éves volt, a másik 27 éves, mindketten gyerekkoruk óta vakok. Az alanyok szabad térben ismertek fel például autót vagy fát úgy, hogy kattogó hangokat keltettek és figyelték a visszaverődő halk zajt. A vizsgálat során a fülükben apró mikrofonok voltak, amelyekkel rögzítették a kimenő és bejövő hangokat.

A későbbiekben funkcionális mágneses rezonanciás készülékkel (fMRI) követték a férfiak agyi aktivitását, miközben lejátszották nekik a visszhangokat. Kiderült, hogy pusztán a visszhang alapján képesek voltak azonosítani, hogy melyik objektumról volt szó. Az információ feldolgozása az aktivitás alapján agyuk olyan területén zajlott, amely egyébként a vizuális képalkotás folyamatában vesz részt.

Rovatok