Holdkőzeteket elemző amerikai geológusok olyan kutatási eredményekről számoltak be, amik alapvetően felforgathatnak mindent, amit eddig a Holdról tudtunk, cáfolhatják a Hold létrejöttének széles körben elfogadott teóriáját, és óriási könnyebbséget jelenthetnek a jövőbeli Hold-bázisok építőinek. Már ha bebizonyosodik, hogy nem tévedtek, amihez még rengeteg kutatásra lesz szükség.
A Carnegie egyetem geológuscsoportja olyan kőzetek összetételét vizsgálta meg, amelyek az Apollo 17 küldetéséből származnak, 1972-ből. Ez volt a tizenegyedik, és egyben máig az utolsó alkalom, hogy ember lépett a Hold felszínére. A vulkanikus eredetű, üvegszerű anyagban 615 és 1410 ppm (parts per million) mennyiségű vizet találtak – vagyis a mintában egymillió részecskére ennyi vízmolekula jutott. Az eddig megvizsgált Hold-kőzetekben ez az érték sosem volt 50 ppm felett, az eddig mért átlagot pedig nagyjából százszorosan haladja meg a mostani mérés eredménye.
A kiugróan magas víztartalom mellett a fluor, kén, és klór koncentrációja is feltűnően magas volt. Az értékek kísértetiesen hasonlítanak a földi óceánok mélyéről származó, vulkanikus eredetű, főként bazaltalapú mintákban mértekre.
A kutatók mindebből arra következtetnek, hogy a Hold kérgében arányaiban a Földéhez hasonló mennyiségű víz található (jellemzően fagyott formában). Az elméletük szerint az eddigi mérésekhez olyan mintákat használtak, amelyek nem kristályos szerkezetűek, és így a vulkáni kitörések során megszökik belőlük a víztartalom. A vulkáni üvegből viszont nem, így az alkalmas arra, hogy jó képet nyújtson a holdkéreg mélyebb rétegeinek összetételéről.
Ha ezekben a mélyebb rétegekben és a holdi magmában valóban ilyen magas a víztartalom, az megkérdőjelezi a Hold születésének eddig a tudomány által egységesen elfogadott elméletét is. Eszerint a Hold valaha a Föld része volt, és egy galaktikus ütközésben szakadt le a bolygóról, amikor egy Mars nagyságú objektummal ütközött össze az ős-Föld, valamikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt. A teória azt feltételezi, hogy az ütközés után maradó törmeléket alakított a gravitácó sokmillió év alatt egy szilárd objektummá. Ebben a folyamatban azonban nem maradt volna meg ilyen sok víz a későbbi hold magjában.
A geológusok most új Hold-keletkezési elméletet dolgoznak ki, ami illeszkedik a mérési eredményeikhez. Ezt arra alapozzák, hogy valaha a Föld és a Hold sokkal közelebb helyezkedett el egymáshoz, és egy közös atmoszférán osztoztak. Persze nem kizárt az sem, hogy a vizsgált minta nem reprezentálja jól a holdréteget, egyszerűen annyi történt, hogy véletlenül egy víznyomokban gazdag területről gyűjtötték be az űrhajósok. Erre további kőzetek vizsgálata adhat majd egyértelmű választ.
Ha a geológusok feltételezése bizonyítást nyer, az jó hír a leendő Hold-bázisok építői számára, hiszen a holdkéreg magas víztartalma megkönnyítené egy kihűlt kráterbe épített bázis víz- és oxigénellátásának megoldását.