Index Vakbarát Hírportál

A csimpánzok intelligensebbek egy négyéves gyereknél

2011. június 14., kedd 11:17

Német kutatók összehasonlító kísérletekkel bizonyították, hogy az emberszabású majmok kombinatív képesség terén felveszik a versenyt az embergyerekekkel.

A kísérletek elején a Daniel Hanus és Natacha Mendes lipcsei kutatók által vezetett csoport egy földimogyorót helyezett el egy vastag műanyag cső alsó végén, és egyúttal vizet bocsátottak az állatok rendelkezésére. Egyik majomnak sem jutott eszébe, hogy vizet öntsön a csőbe, hogy az felemelje a mogyorót, lehetővé téve, hogy az állat hozzá jusson a táplálékhoz.

Ha azonban a majmoknak mutattak egy víz tetején lebegő földimogyorót, a csimpánzok egyötödének eszébe ötlött, hogy Archimédesz törvényét alkalmazva szájában vizet vigyen a csőhöz, majd addig töltögesse, amíg el nem éri a mogyorót. Az orangutánok ugyanakkor mind csődöt mondtak a kísérletnél.

Később négy és nyolc év közötti gyerekek kapták ugyanazt a feladványt, mint az emberszabásúak. A nyolcévesek 58 százaléka jutott el a megoldáshoz, a négyéveseknek pedig mindössze nyolc százaléka járt sikerrel.

Az egyik csimpánz trükkje még a kutatókat is meglepte: belevizelt a csőbe, hogy azt követően jóízűen elfogyassza az elérhetővé vált mogyorót.

Rovatok