A legelső szárazföldi négylábú gerinceseknek öt, hat, hét vagy nyolc ujjuk volt. Az evolúció aztán az ötujjas változatot részesítette előnyben, így a ma élő legtöbb gerincesnek öt ujja van. A kivételek - mint a patások vagy a madarak - mind az ötujjú ősök leszármazottai.

Az óriáspanda és a vakond azonban kivétel, mindkettő rendelkezik második hüvelykujjal, így összesen tizenkét ujj van a mellső lábaikon. Az anomália az életmódjukkal magyarázható: a vakondnak segítséget jelent az ásásban, míg a panda könnyebben meg tudja fogni fő táplálékát, a bambusz hajtásait.

Christian Mitgutsch, a Zürichi Egyetem biológusa kollégáival nyolc vakondfaj ujjait vizsgálta meg, és hasonlította össze közeli rokonuk, a cickány ujjaival. A vakond fejlődő végtagjait szemlélve kiderült, hogy azok a gének, amelyek az ujjfejlődés kezdetén aktiválódnak, nem jelentek meg a második hüvelykujj kialakulásakor, amikor a többi öt ujj már szinte teljesen kialakult.

A csoport azon lepődött meg leginkább, hogy a második hüvelykujj olyan szövetből fejlődött ki, amely általában csuklócsonttá alakul, nem ujjperccé. Minden vizsgált vakondfaj rendelkezett második hüvelykujjal: míg egyeseknél csupán pár milliméteres csont formájában mutatkozott, az ibériai vakond (Talpa occidentalis) esetében annak hossza megegyezett a többi ujjéval.

A kutatók szerint a furcsaság a hormonok műve. A nőstény vakond egyaránt rendelkezik petefészek- és hereszövetekkel, ennél fogva magas a tesztoszteronszintje. Ismert, hogy a méhen belül sok tesztoszteronnak kitett magzat gyakran több ujjal születik. Ahhoz azonban, hogy ezt a feltevést bizonyítani lehessen, további kutatásokra van szükség.