Index Vakbarát Hírportál

A Homo erectus volt az emberiség első szakácsa

2011. augusztus 22., hétfő 22:32

Amerikai tudósok szerint a 1,9 millió évvel ezelőtt kialakult Homo erectus készített először ételt tűz és eszközök segítségével lehetett.

Chris Organ, az amerikai Harvard Egyetem munkatársa és csapata felfigyelt arra, hogy a Homo erectusnak, az első felegyenesedett embertípusnak más főemlősökhöz képest lényegesen kisebbek a zápfogai, ami arra utal, hogy megváltoztak táplálkozási szokásai: a nyers étkek helyett a kevésbé rágós, főtt-sült ételek kerültek előtérbe.

A szakértők szerint - akik tanulmányukat a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban tették közzé - a béltraktus egyszerűsödése - a bélszakaszfajták csökkent száma - is arra utal, hogy a Homo erectus már készítette ételét.

Ha az ember "közönséges" főemlős lenne, napja csaknem felét (48 százalékát) táplálkozással töltené, azonban csupán ideje öt százalékát tölti ezzel.

Annak kiderítésére, hogy mikor alakult ki a rövid étkezések rendszere az emberiség történetében, a szakértők nem emberi főemlősök, továbbá tizennégy kihalt emberféle és a modern ember fogakra, testsúlyra és örökítőanyagra vonatkozó adatait elemezték és hasonlították össze.

Rovatok