Index Vakbarát Hírportál

Durvább a fukusimai radioaktív szennyezés, mint a hirosimai volt

2011. augusztus 25., csütörtök 11:39

A márciusi japán atombaleset óta a környezetbe került radioaktív cézium-137 mennyisége 168-szorosa a hirosimai atomtámadás utáni értéknek. A Tokio Simbun című japán lap a kormány hivatalos adataira hivatkozva azt írja, hogy a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőműből eddig 15 ezer terabecquerel sugárzó cézium-137 szabadult ki a környezetbe.

Az 1945 augusztusában történt hirosimai atomrobbantáskor csak 89 terabecquerel harmincéves felezési idejű cézium-137 került a légkörbe. Hirosimában 140 ezer ember halt meg rögtön a hőtől, a robbanás erejétől, illetve  utána hónapokon át a sugárzás következtében. A fukusimai atombalesetnek nem voltak halálos áldozatai.

A kormány a fukusimai sugárzással kapcsolatos számításokat egy parlamenti bizottság kérésére végezte el. A kabinet hangsúlyozta, hogy nem ésszerű egy atomerőmű-baleset által előidézett sugárszennyeződést egy emberölésre tervezett atombombáéval összehasonlítani.

Az 1986. évi csernobili atomerőmű-baleset során 900-szor több cézium-137 izotóp került a környezetbe, mint a hirosimai atombomba ledobásakor a francia Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) becslései szerint.

A fukusimai válság kezdetén – amely a csernobili óta a legsúlyosabb atomerőmű-baleset – a japán hatóságok 20 kilométeres tilalmi övezetet jelöltek ki a fukusimai erőmű körül. Több mint 85 ezren élnek közel féléve átmeneti szállásokon vagy előre gyártott elemekből készült házakban, anélkül, hogy bizonyosak lehetnének abban, hogy valaha is visszatérhetnek az otthonukba.

Rovatok