A vörösiszap-katasztrófa évfordulójára sem derült ki, miért szakadt át a Mal Zrt. zagytározója. Csak a kérdések szaporodtak. Miért nem kezelték veszélyes hulladékként a vörösiszapot? Mennyire volt túltöltve a tározó? Miért nem állt át korábban a Mal a szárazanyagos technológiára?
2010. október 4-én nem sokkal délután fél egy előtt átszakadt a Mal Zrt. Kolontár és Ajka között létesített, X. számú vörösiszap-tározójának északnyugati sarka. A kiömlő több százezer köbméternyi vörösiszap és lúgos iszaplé elöntötte a Torna-patak völgyét, Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely egy részét. Magyarország egyik legnagyobb ipari katasztrófájában tíz ember meghalt, több mint százötven megsérült, több száz embernek kellett elhagynia lakóhelyét.
Ennél sokkal többet a katasztrófa egyéves évfordulóján sem lehet bizonyosan tudni. A tragédia okait kivizsgáló parlamenti bizottság jelentése csak október második felében várható. Az okok kivizsgálásában érintett kutatóintézetek és egyetemi tanszékek általunk megkérdezett szakértői kivétel nélkül megtagadták az interjút vagy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) utasítására hivatkozva, vagy azért, mert korábbi nyilatkozataikból már „kellemetlenségeik voltak.” A tavaly októberi tragikus nap után egy évvel főként az LMP vezetésével készült, tavasszal kiadott Kolontár-jelentésből és a még a nyilatkozatcsendek bevezetése előtt nyilvánosságra került kutatásokból kiindulva lehet csak találgatni, mi is történt.
Miközben a katasztrófa lehetséges okait vesszük sorra, azt is meg kell jegyezni, hogy a tragédia megelőzésére nem tettek kellő erőfeszítéseket a szakhatóságok. A X. kazetta sérülése meglepetésként érte őket, holott egy ilyen mértékű katasztrófának vannak előjelei – akár olyanok is, amiket egy helyszíni szemlén sem buknak ki (ilyen ellenőrzés történt a gáton, napokkal a katasztrófa előtt).
Egy sokat idézett előjel, hogy a tározó gátja évek óta egyenetlenül süllyedt, egyes pontjai akár évente egy centimétert. Erre jutott tavaly a Földmérési és Távérzékelési Intézet Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumában dolgozó Grenerczy Gyula és a svájci Gamma Remote Sensing munkatársa, Urs Wegmüller, akik önszorgalomból végeztek kutatást a tragédia után. Grenerczyék az Európai Űrügynökség Envisat műholdjának felvételeit vizsgálták 2003-ig visszamenően, és több ezer ponton elemezték a gát környezetének mozgástörténetét. Így derítettek fényt arra, hogy a sérült sarok korábban jóval nagyobb ütemben süllyedt, mint a gát déli fele. Ilyen vizsgálatokat lehetett volna végezni a tragédia előtt is, ha a megfelelő felügyelő szakhatóságok elrendelik azokat.
A gátmozgás nemcsak a katasztrófa egy lehetséges oka, hanem egy másik lehetséges ok következménye is volt. Eleve nem szerencsés helyre került ugyanis a tározó. Winkler Gusztáv, a BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszékének adjunktusa kollégáival a nyolcvanas években végzett vizsgálatokat a mostani X. kazetta helyén. Akkor felhívták a Magyar Alumíniumipari Tröszt figyelmét arra, hogy az érintett területen egy agyagos tömb ékelődik az öntéstalajba, és hogy a két talajréteg másként reagál a vizesedésre, eltérően mozog függőleges irányban. A kazetta mégis erre a területre épült, és az évek során a két talajréteg eltérő mozgásai okozta nyírófeszültségek gyengítették a vastag és szilárd gátat.
Winkler sem akart nyilatkozni nekünk, de egy, a Kossuth rádiónak adott tavalyi interjújában arra a kérdésre, hogy elgondolkodott-e már azon, hogy a gát előbb-utóbb át fog szakadni, azt válaszolta: „Ez nálunk tananyag.”
A függőleges mozgások önmagukban nem indokolnák a tározó végzetes sérülését. Oldalirányú nagy erőhatásokra is szükség volt ahhoz, hogy a gát kiszakadjon, „elcsússzon” az agyagos tömbön. Ezzel kapcsolatban felmerült több elképzelhető ok, ami hozzájárult a történtekhez, például a zagy felszínének hullámzása vagy a gát esetleges túltöltöttsége, amit a katasztrófa előtti napokban tapasztalt heves esőzések is tetéztek.
A túltöltöttség a vizsgálat egyik legfontosabb kérdése, ugyanis ha kiderül, hogy a tározóban a megengedettnél több vörösiszapot tároltak, és ez közrejátszott a gátszakadásban, a Mal Zrt. súlyos mulasztása egyértelművé válik. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője kérdésünkre elmondta, hogy az OKF szakemberei által összegyűjtött vörösiszapból arra lehet következtetni, hogy a tározó túl volt töltve, akár kétszeresen-háromszorosan. Dobson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ebből nem következik az, hogy a túltöltöttség a katasztrófa egyik oka volt, azt szakértőknek kell megállapítaniuk.
A túltöltöttséghez a talajvízszennyezés megelőzését szolgáló, a kilencvenes évek végén épített résfalak is hozzájárulhattak, amelyek visszafogták a kazettából elszivárgó vizet. Ezek a falak a talajszint alatt akár 10-18 méteres mélységig hatolnak, meggátolva a vizek természetes elfolyását. A sok folyadék nemcsak azért jelenthetett veszélyt, mert nagyobb nyomás alatt tartotta a gátat, hanem puszta jelenlétével is.
Vagy ahogy az LMP-jelentés írja: „A katasztrófa súlyosságának oka nem maga a gátszakadás, hanem az emiatt elszabadult vörösiszapárban lévő folyadék túlzott mennyisége (a katasztrófavédelmi tervben becsültnek nagyjából a duplája-triplája), valamint annak erősen lúgos kémhatása (pH 12,87) volt. Lényegesen kevesebb vízmennyiség mind az emberi áldozatokban, mind a bekövetkező károkban, mind a tönkrement emberi egzisztenciákban mérve nagyságrenddel kisebb hatással járt volna.” A jelentés szerint a katasztrófavédelmi terv 200-300 ezer köbméter iszaplé és 50-100 köbméter vörösiszap elszabadulásával számolt, de 2010 október 4-én közel egymillió köbméter (1,8 millió tonna) ipari szenny zúdult Kolontárra és Devecserre.
A kiömlött lé lúgosságára is kitér a jelentés. Eszerint az illetékes hatóságok a környezethasználati engedély kiadásakor a vörösiszapot nem tekintették veszélyes hulladéknak, holott a magas pH-érték ezt indokolta volna. A minősítést később sem bírálták felül, pedig a hatályos uniós jogszabályok szerint 11,5-ös pH-érték fölött a vörösiszap veszélyes hulladéknak számít (a pH-skála logaritmikus, tehát 1 pH eltérés egy egész nagyságrendet jelent).
Meg kell jegyezni azt is, hogy a vörösiszap-lerakásnak létezik egy korszerűbb technológiája is, ami szárazabb, így kevesebb lúgos lével jár – a katasztrófa után az állam kötelezte a Mal Zrt-t arra, hogy térjen át erre a technológiára.
Végül meg kell említeni a tározót építő Magyar Alumíniumipari Tröszt privatizációját, aminek során történhettek eljárási hibák. A Mal Zrt. legalábbis erre hivatkozott egy korábbi, MTI-nek adott nyilatkozatában: „Mikor a céget 1997-ben privatizálták, a vevő jóhiszeműen joggal hihette, hogy a tározókkal minden rendben van, hiszen minden szükséges engedéllyel rendelkezett mind a korábbi építtető, mind az eladó, mind a tározókat működtető cég. Ráadásul (...) sehol nem tájékoztatták a vásárlót, hogy a X-es kazettának, vagy a tározók alatt lévő talajnak bármilyen specialitása volna (eltérő talajszerkezet, stb.), amivel külön foglalkoznia kellene.” Kérdéseinkkel megkerestük Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezetőjét is, de nem kaptunk választ.
A sok nyitott kérdést hivatalos szakértői jelentés tisztázhatná, ez el is készült év elején a Nemzeti Nyomozóiroda megbízásából. A vizsgálatokban részt vett Farkas József is, a BME Geotechnikai Tanszék tanára, aki egy éve azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a katasztrófa fő oka a talaj mozgása volt. Farkas megkeresésünkre elmondta, hogy sikerült meghatározni a katasztrófa okait, illetve annak fő okát, de csak az NNI engedélyével beszélhet az újabb eredményekről. A nyomozóiroda viszont engedélykérésünket elutasította, mondván „a rendőrség az iszapkatasztrófával összefüggésben, a folyamatban lévő büntetőeljárásról nem kíván részleteket közölni.”
Az mindenesetre valószínű, hogy több olyan oka volt a katasztrófának, ami emberi tényezőhöz köthető. Elgondolkodtató, amit Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technika Intézet igazgatója írt pár nappal a katasztrófa után: „Egy atomerőműben tipikusan négy, egymástól teljesen független mérnöki gát tartja benn a veszélyes radioaktív anyagot. A gátak épségét biztosítani hivatott további biztonsági rendszereket is megháromszorozzák vagy megnégyszerezik. (...) Ezek a mérnöki elvek láthatóan teljességgel hiányoznak a zagytározók kialakításánál. Nukleáris mérnöki szemmel megdöbbentő, hogy sok százezer köbméter erősen lúgos folyadékot tartanak települések, emberek feje fölött 50-60 méterrel úgy, hogy a gátat rideg ipari hulladékból alakítják ki, és nincs egy második (esetleg még harmadik) védvonal, ami az első gát sérülésénél a rendkívül veszélyes közeget visszatartja.”
Ha készült volna egy második gátvonal, valószínűleg kisebb lett volna a baj. Ha a Mal Zrt. korábban áttér a száraz technológiára, szintén. Ha a szakhatóságok alaposabban ellenőrzik a tározó állapotát, ha időben észreveszik a gát mozgását, talán meg is lehetett volna előzni a katasztrófát. Ha a vörösiszapot veszélyes hulladéknak minősítik, és ennek megfelelően kezelik. Ha komolyan veszik a civil szervezetek figyelmeztetéseit, amik már 2008-ban is szorgalmaztak katasztrófaprevenciós programot a térségben. Ha nem töltik túl a gátat. Megannyi ha és bárcsak.