A nyolc-tíz centis, teljesen szőrtelen állat föld alatti üregekben él, a napfénytől szinte teljesen elzárva, oxigénben nagyon ritka, viszont a levegőben nagyon sok szén-dioxidot tartalmazó környezetben. A látása emiatt teljesen elkorcsosult, tapogatás alapján tájékozódik, és az emlős állatok között ritka mértékben változó testhőmérsékletű. Szintén egyedi az emlősök között az, hogy a méhekhez hasonló kolóniákban él, ezek akár százfősek is lehetnek, és a hangyabolyokhoz hasonló a felépítésük. A középpontban egy királynő áll, amellyel csak néhány kiválasztott hím párosodik, a többiek élelmet gyűjtenek, vagy a fészket tartják rendben (a dolgozók között – a méhkolóniáktól eltérően – hímek és nőstények is vannak).

A csupasz turkáló akár 30 évig is élhet, ami a tízszerese az ekkora testű rágcsálók átlagos várható élettartamának. Immúnis a rákra, és hiányzik a szervezetéből az a neuropeptid, ami a fájdalom érzését közvetíti az idegrendszerben. Kísérletekben savat és kapszaicint (a paprika csípősségét adó vegyület) injekcióztak a turkálóba, ami egyáltalán nem reagált erre, vagyis gyakorlatilag nem ismeri a fájdalmat.

Az amerikai tudósok most kezdtek neki a genom elemzésének, és azokat a géneket már sikerült azonosítaniuk, ami az állat vakságáért és a szőrtelenségéért felelnek. Most olyan szekvenciákat keresnek a genetikai kódban, amelyek gyökeresen eltérnek a referenciaként használt egér- és emberi genomtól, mivel ezek adhatnak magyarázatot az állat meghökkentő tulajdonságaira, és hosszú életére.

A kutatók azt remélik, ezek a genetikai információk segíthetnek az emberi élet meghosszabbításában, és az orvostudomány több területén hozhatnak áttörést, így a rákkutatásban, vagy a fájdalomra való érzéktelenség működési mechanizmusára építve a mostaniaknál hatékonyabb fájdalomcsillapítókat fejleszthet ki a gyógyszeripar.