Index Vakbarát Hírportál

Szívgyilkos a váltott műszak

2011. október 20., csütörtök 10:20

A három műszakban dolgozó fiatal munkások stresszhormonszintje kifejezetten magas, ami a szív-és érbetegségek szempontjából fokozott kockázatot jelent. Laura Manenschijn és munkacsoportja azzal foglalkozott, hogy ezt a megfigyelést hogyan lehet a szív esetleges károsodásának megelőzésére fölhasználni.

Rotterdamban az Erasmus Orvostudományi Központ munkatársai 40 évesnél fiatalabb textilmunkásokat vizsgáltak, akik beosztásuknak megfelelően három műszakban dolgoztak. Két napon reggel hatra mentek munkába és 14 órakor fejezték be a műszakot, a következő két napon délután tevékenykedtek a gyárban, végül a harmadik két munkanap éjszakai műszak volt: 22.30-tól másnap reggel hatig. Ezután négy pihenőnap következett, majd jött a következő munkahét, az előzőek szerint.

A váltóműszakokban dolgozók vizsgálati adatait 89 egészséges, ugyanott dolgozó férfiak eredményeihez hasonlították. Elsősorban azt mérték, hogy hajuk kortizol (sztresszhormon) tartalma mennyi, illetve hogyan alakul a testsúlyuk.

A kortizol tartalom elsősorban a hajban mérhető megbízhatóan. Valamennyi vizsgálati alany hajából három centit vágtak le, ami átlagosan három hónap hormontartalmát jelentette. A váltóműszakban dolgozók hajának kortizoltartalma statisztikailag jelentős mértékben volt magasabb, mint a mindig csak nappal munkába járó társaiké. A váltóműszakosok átlagos testsúlya is több volt, de a két csoport tagjai közötti különbségek csak a fiatal korosztályokban jelentek meg.

A kutatók valószínűnek tartják, hogy az idősebb munkások kisebb mértékben érezték idegesítőnek az ismétlődő műszakváltást, mint fiatalabb társaik. Az is tény, hogy a kor előrehaladásával az alvási időszakok változnak, valamint a belső biológiai óra is jobban alkalmazkodik a változásokhoz.

A váltóműszakban alkalmazott fiatal férfiaknak nem csak a kortizolszintje és a testsúlya bizonyult magasabbnak, hanem gyakran a vérnyomás és a vércukorszint is, vagyis gyakoribb volt ezeknek a tüneteknek az együttese, az úgynevezett anyagcsere-tünetcsoport. Ez azért fontos megfigyelés, mert ez a szív-és érbetegségek megnövekedett kockázatát jelenti.

Rovatok