Index Vakbarát Hírportál

5,2 millió eurós támogatás magyar agykutatóknak

2011. október 28., péntek 17:57

Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (KOKI) két idegtudományokkal foglalkozó kutatócsoportja maximális pontszámmal nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) tapasztalt kutatóknak kiírt pályázatát, az Advanced ERC Grantot. A Freund Tamás és Nusser Zoltán akadémikusok által vezetett csoportok együttesen több mint ötmillió euró támogatásban részesülnek. Sikerük a világhírű magyar agykutatás újabb jelentős eredménye – adta hírül sajtóközleményben az MTA.

„Ritkaságnak számít, hogy egy tudományterületen azonos országbeli, sőt ugyanabban az intézetben működő két kutatócsoport egyszerre nyerjen ERC pályázatot. A támogatás jól példázza a nagy hagyományokkal rendelkező, iskolateremtő magyar idegtudományok biztos helyét a világ agykutatásának élvonalában” – értékelte az eredményt az mta.hu-nak nyilatkozva Freund Tamás akadémikus, az MTA KOKI igazgatója, aki év elején két magyar kutatóval közösen elsőként kapta meg az egymillió euró összdíjazású Brain Prize-ot.

Freund Tamás kutatócsoportja, amely 2,7 millió eurós támogatásban részesül az ERC-től, az érzelmi és motivációs impulzusokat szállító idegpályák hatásmechanizmusát vizsgálja a tanulási és memóriafolyamatokban. Ehhez olyan módszereket alkalmaznak, amelyek szemléletváltást jelentenek az eddigi eljárásokhoz képest.

„Nem a szokásos szerkezeti-élettani vizsgálatokból kiindulva próbálunk kapcsolatot találni a viselkedésbeli hatáshoz, hanem fordítva: az egyes konkrét viselkedésformákból indulunk ki. Először megjelölünk úgynevezett transzgenikus módszerrel és vírusokkal egy adott idegpályát, így azok, és csak azok a sejtek, fénnyel ingerelhetővé válnak, és ezáltal a hatásukat élő állatokban is szelektíven vizsgálhatjuk. Majd az
így igazolt viselkedésváltozásokért felelős idegsejteket vizsgálhatjuk élettani és kémiai-anatómiai módszerekkel” – magyarázta Freund Tamás.

Az új, ígéretes módszereket és tudományos koncepciókat támogató ERC 2,5 millió euróval támogatja Nusser Zoltán akadémikus kutatócsoportját. A tudósok az idegsejtek felszínéről készítenek kvantitatív molekuláris térképet. „Ennek révén nem csak az idegsejt-hálózatokat érthetjük meg jobban, hanem az is kiderül, hogy az összetett nyúlványrendszerrel rendelkező idegsejtek által kifejezett fehérjék hol és milyen mennyiségben fognak megjelenni az idegsejtek felszínén” – mondta Nusser Zoltán. Az akadémikus és csoportja kutatásai az idegsejtek, azok szinaptikus kapcsolataik és az általuk létrehozott neuronhálózatok működésének megértéséhez vihetnek közelebb.

Rovatok