Rujm el-Hiri 16 kilométerre található a Galileai-tenger (Kinneret-tó) keleti partjától. A megalitikus építmény a kőrézkorból származik, Kr.e. 4500 és Kr.e. 3500 között emelhették. Négy kőkörből áll, amelyek közül a külső átmérője meghaladja a 150 métert, magassága pedig 2,4 méter.

Megépítéséhez 42 ezer tonna bazaltkövet használtak fel. Számtalan elmélet született a helyszín rendeltetéséről, egyesek szerint csillagvizsgáló volt, mások szentélynek, rituális központnak vélték, de voltak, akik őskori temetőnek tartották.

Rami Arav, a Nebraskai Egyetem régésze, aki egy hasonló őskori helyszín feltárását végezte a Galileai-tenger közelében az 1980-as években, egészen más véleményen van. Úgy véli, hogy Rujm el-Hiri a közel-keleti égbe temetés szertartásának helyszíne lehetett. A szentföldi kőrézkori népesség elhunyt szeretteik csontjait ossariumokba (csontházakba) helyezték. A kis ossairumok használata feltételezi, hogy a csontokat előzetesen le kell csupaszítani, ehhez pedig az szükséges, hogy a holttesteket ideiglenes sírokban temessék el. Mint Arav rámutat, nem találtak ideiglenes sírokat a kőrézkori időszakból, vagyis a csontok megtisztításához más módszert kellett alkalmazni.

A régész szerint egyfajta égbe való temetés helyszíne lehetett a megalitikus építmény. Párhuzamot von Rujm el-Hiri és a Zoroaszter vallás csendtornyai között. A vallás követői ugyanis az elhunytak földi maradványait régebben a halottak tornyaira rakták ki, ahol a perzselő nap és a ragadozó madarak gondoskodtak a csontok megtisztításáról.

View Larger Map

Mike Freikman, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze, aki az elmúlt öt évben irányította a feltárásokat, azon az állásponton van, hogy amerikai kollégája elmélete távoli párhuzamokon alapszik, így Rami Arav egyaránt bizonyulhat helyesnek vagy tévesnek. Az elméletről a Biblical Archaeology Review november-decemberi számában jelenik meg tanulmány.