Az észak-amerikai mamutok kipusztulását az első vadászok megjelenése és egy enyhe klímaváltozás idézhette elő, de semmiképpen sem aszály. Erre a következtetésre jutottak kanadai kutatók az ősi ormányosok fogzománcának elemzése alapján.
A fogzománcból következtetni lehet a 11 ezer évvel ezelőtt élt mamutok táplálékául szolgáló növényekre és a páratartalomra - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. Az esőzések kissé megritkulhattak akkoriban, a kutatók azonban kizárják, hogy súlyos aszály uralkodott volna, pedig eddig azt hitték, amiatt haltak ki a mamutok.
Lehetséges, hogy az állatok ma élő rokonaikhoz, az elefántokhoz hasonlóan nyáron felkeresték a vidék legzöldebb részeit, vándorlásaik során pedig könnyen kiszámítható prédává válhattak a vadászok számára - vonták le a következtetést Jessica Metcalfe és csapata, a kanadai Western Ontario Egyetem kutatói az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS).
Az amerikai mamutok a többi észak-amerikai nagytestű emlőssel együtt 11 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki. A röviddel ezt megelőző időszakból jól megmunkált kőből készített nyílhegyeket találtak a régészek, amelyek az úgynevezett Clovis-kultúra megjelenését jelzik. Egy mamutbordák között talált dárdahegy pedig rámutatott, hogy már 14 ezer évvel ezelőtt, messze a Clovis-kultúra előtt vadászott az ember a nagytestű ormányosokra.
A kutatók különböző izotópok arányait vizsgálták a kaliforniai San Pedro-völgy mamutleleteinek fogzománcában. Egyes oxigénizotópok mennyiségéből arra következtettek, hogy bár meleg, viszonylag száraz éghajlat uralkodott, nyaranta elég eső esett, hogy biztosítsa a tápnövények növekedését. A növényekről a C14-es szénizotóp koncentrációjából jutottak információhoz, és az is ellentmondott az elméletnek, miszerint az állatok a hosszan tartó szárazság miatt pusztultak volna ki.