November negyedikén, helyi idő szerint késő délelőtt a moszkvai Institute for Biomedical Problems orvosi kutatóintézetben véget ért az európai űrügynökség másfél éves kísérlete, és a szimulált Mars-expedíció hatfős legénysége elhagyhatta azt a külvilágtól gondosan elszigetelt ablaktalan konténert, ami 520 napig az otthonuk volt.
A nagyszabású kísérlet célja elsősorban a leendő űrhajósokra váró pszichológia megterhelés feltérképezése volt, az egyéb potenciális egészségügyi problémákkal, mint a tartós súlytalanság okozta izomsorvadás és csontritkulás, vagy az űrhajót érő kozmikus háttérsugárzás következményei, nem foglalkoztak. A kísérlet időtartamát úgy határozták meg, hogy az a közeljövőben elérhető technológia mellett elképzelhető legrövidebb Mars-utazásénak feleljen meg: 250 nap odaút, három hét keringés a bolygó körül űrsétákkal és felszíni kiszállásokkal, aztán 250 nap hazaút.
A kísérlet önkéntes tesztalanyai (egy orosz sebész, egy orosz pszichológus, gy kínai tanár, egy francia, egy olasz és egy orosz mérnök) szeptemberben döntötték meg a teljes izolációban, tudományos felügyelet alatt töltött idő világrekordját. A vizsgálati eredmények sokat segíthetnek a néhány évtized múlva induló első igazi Mars-expedíció felkészítésében.
Az űrhajósok a virtuális utazást egy 72 négyzetméteres konténerben összezárva vészelték át (a leendő Mars-űrhajóban ennél várhatóan kevesebb helyük lesz majd), miközben folyamatosan megfigyelés alatt tartották az immunrendszerüket, a hormonszintjüket, és egyéb élettani jellemzőiket. Az űrhajósoktól rendszeresen vérmintát vett a legénység orvos tagja, és ezeket kinn egy egész kutatócsoport elemezte. Emellett egy pszichológuscsapat követte kamerákkal az expedíció tagjainak minden percét, azt figyelve, hogyan birkóznak meg a stresszel, a bezártsággal, az elszigeteltséggel, és mennyire mennek egymás agyára hosszú távon.
Csoportdinamika, közösségi problémamegoldás és konfliktuskezelés szempontjából ez volt az egyik legizgalmasabb kísérlet, amit valaha feljegyeztek a pszichológia történetében, állítják az űrügynökség specialistái. A legénység egyébként csupa férfiből állt, de ez a projektet vezető ESA szakértői szerint nem előre megtervezett döntés volt, egyszerűen nem találtak minden szempontból megfelelő női tesztalanyt. Mindenesetre az így nyitott kérdés marad, hogy a vegyes összetételű legénység pszichológiai szempontból jó ötlet-e.
A virtuális űrhajó berendezésénél egyébként nem törekedtek az élethű szimulációra, a tesztalanyok által készített videók alapján inkább egy nem túl komfortos, és elég szűkös hajó kabinjaira emlékeztet a kísérlet helyszíne, lambériával borított falakkal, egyszerű konyhával és apró hálóhelységekkel. Az űrhajósok elmondása szerint egyébként nagyon sokat segített, hogy mindenkinek volt saját szobája, így az összezártság érzése nem volt annyira nyomasztó. Egy valódi Mars-űrhajónál a saját helység minden űrhajósnak valószínűleg teljesíthetetlen kívánság, mert túl nagy helyet igényelne, de fontos tapasztalat, hogy a személyes tér megléte egy ilyen expedíciónál nagyon fontos az űrhajósok számára.
Bár a tanulságok levonásához még sok vizsgálatra van szükség, az mindenképpen pozitív eredmény, hogy jó hangulatban telt a teljes utazás, bár a végefelé az űrhajósoknak már nagyon hiányzott a külvilág és a családjaik.
A pszichológusok alaposan ki tudták elemezni például a háromnegyed éves szindrómának nevezett jelenséget, amit egyéb kísérletekben, és Antarktisz-expedíciók tagjainál figyeltek meg. Az elszigeteltség és a honvágy hatása általában háromnegyed év után éri el a pszichológiai mélypontot, ez a Mars-utazóknál éppen a hazaút elejére esett. Az, hogy komolyabb konfliktusok nélkül sikerült átvészelni az utazást, azt bizonyítja, hogy az ember megfelelő felkészítés után képes pszichológiai oldalról kezelni az ilyen hosszú be-, és összezártságot, ami fontos feltétele annak, hogy egy igazi Mars-utazás akár csak a tervezés fázisába jusson.
A kísérlet legizgalmasabb része a virtuális Marson töltött tíz nap volt idén februárban, ekkor az űrhajósok többször is kiszálltak a bolygó felszínére (ami egy másik konténerben volt berendezve), valódi szkafandereket viselve. Bár az itteni tevékenységeiknek – talajmintákat vettek, méréseket végeztek, beüzemeltek egy marsjáró robotot – nem volt sok tudományos haszna, az űrhajósok beszámolói szerint ez volt az expedíció csúcspontja, már csak azért is, mert egy kicsit megtörte az utazás monotóniáját.
A Mars a Spirit és az Opportunity önjáró robotok vizsgálatainak hála most izgalmasabb, mint valaha: a két rover víz és egykori élet nyomait is felfedezte már a bolygó felszínén. Az első ember Marsra szállása azonban még mindig több évtizedes távolban van, egy sor technológiai problémát kell még legyőznie a tudománynak, hogy reális elképzelés legyen egy embereket szállító űrhajó elindítása.
A legnagyobb gond, hogy ilyen hosszú útra nagy mennyiségű ellátmány (oxigén, víz, élelmiszer, üzemanyag, elektromos energiaforrások) szükséges, ez pedig térfogatban és tömegben is sok, megmozgatásához jóval nagyobb teljesítményű és hatékonyságú hajtóművekre lenne szükség, mint amik jelenleg rendelkezésre állnak. Megoldásra váró probléma még az űrhajósok megóvása a kozmikus sugárzástól, és az alacsony gravitáció hosszú távú egészségügyi hatásainak kivédése.
Az expedíció legénységének egyik tagja, a 27 éves, civilben elektronikai mérnök Diego Urbina a Twitteren kommentálta végig a másfél éves kísérletet. Összesen 3297 bejegyzést írt az 520 nap alatt, ezek tanúsága szerint a legénység egészen beleélte magát az űrhajós szerepbe, folyamatosan számon tartották például, milyen messze vannak éppen a bolygótól, és hogy az mekkorának látszhat az adott távolságból.
Az űrhajósoknak egyébként nem volt direkt internetes kapcsolatuk, a földi kisegítő személyzet üzemeltetett egy szervert, amivel tudtak kommunikálni. Az ide érkező adatcsomagokat szinkronizálták meghatározott időnként a publikus internettel és a kísérleti alanyok számítógépeivel, hogy szimulálják a nagy távolság miatti kommunikációs nehézségeket.