Index Vakbarát Hírportál

18 évvel a megtermékenyítés után jött világra egy baba

2011. november 17., csütörtök 17:58

Megtermékenyített petesejtjének lefagyasztása után tizennyolc évvel szülte meg gyermekét egy izraeli nő. A kislányt mesterséges megtermékenyítés révén hozta világra a 41 éves anya – írta a Jediót Ahronót című lap.

A nő 1993-ban egy kezelés keretében több embriót lefagyasztatott. „Akkoriban nem sikerült teherbe esnem és nagyon kétségbe voltam esve" – meséli a ma már többszörös anya. Miután ugyanis feladta a kezelést, természetes úton két lánya született, akik ma 14 illetve 16 évesek.

Az újabb gyermek iránti vágy azonban nem múlt el, és a megmaradt utolsó kémcső tartalmával még egy próbát tettek. Ennek eredményeképpen született meg Afulában a hétvégén a harmadik gyermek. „Tulajdonképpen ő a legidősebb gyermekem. Egy 18 éves babát tartok a karjaimban" – mondta a lapnak a nő.

Rovatok