Index Vakbarát Hírportál

Nagy bejelentésre készül a CERN

2011. december 9., péntek 11:08

December 13-ra sajtótájékoztatót hívott össze az európai nukleáris kutatási szervezet, a CERN, ahol az LHC részecskegyorsító segítségével zajlott kutatások eredményekről számolnak be. Ahogyan már több alkalommal, most is gyorsan elterjedt a hír tudományos témákkal foglalkozó weboldalakon és szakblogokon, hogy megtalálták a modern fizika Szent Gráljának számító Higgs-bozont – ezúttal azonban a pletykák hátterében a legnagyobb szaktekintélyek sokat sejtető nyilatkozatai állnak.

A Higgs-bozont az LHC elindulása óta a sajtó az isteni részecske néven emlegeti. Egy semleges töltésű elemi részecskéről van szó, aminek többek között a részecskefizika alapmodellje (az elektromágneses, az erős és gyenge kölcsönhatást leíró és egyesítő teória) szerint is léteznie kell. Névadója, a skót Peter Higgs 1964-ben jósolta meg a létezését, azóta keresik a fizikusok, de a megfelelő kutatási felszerelés híján eddig nem volt lehetőség a megfigyelésére.

Higgs elmélete szerint létezik egy mező, ami egyenletesen kitölti a vákuumot, és minden részecske ebben mozogva, ezzel kölcsönhatásban nyeri el a tömegét. Ez a mező a Higgs-mező, a folyamat elemi gerjesztése pedig az elemi részecske. A világ legnagyobb, legdrágább és legmodernebb részecskegyorsítójának, és fizikai kutatólaborjának számító LCH megépítésekor az egyik fő tudományos cél a Higgs-bozon megtalálása volt, ezen keresztül pedig a sötét anyag természetének vizsgálata, illetve a húrelmélettel kapcsolatos nyitott kérdések megválaszolása.

Jövő kedden két, egymástól függetlenül dolgozó kutatócsoport számol be az LHC-ban folytatott kísérletek eredményeiről. Az egyik az ATLAS, a másik a CMS nevű, más-más elven és technológiával működő detektort használta a Higgs-bozon kereséséhez, így az esetlegesen megegyező eredményeik rögtön megerősítésül is szolgálhatnak a felfedezésekhez. Az egyik csoport szóvivője a BBC-nek úgy nyilatkozott, idén 350 trillió nagy energiájú részecskeütközés adatait elemezték ki, és ebből tíz esetben találtak a Higgs-bozon létezésére utaló jeleket.

„A Higgs-bozon utáni vadászat olyan, mintha úgy horgásznánk, hogy egy tóból kiskanállal kimeregetjük az összes vizet, míg a meder alján meg nem találjuk a legkisebb halat. Fárasztó, de ez az egyetlen módszerünk jelenleg” – jellemezte a kutatást a CERN egyik fizikusa.

A jövő heti bejelentéssel kapcsolatban a CERN részecskefizikai kutatásainak igazgatója, Sergio Bertolucci óvatosan fogalmaz, azt mondja, a kutatási eredményeik nagyon izgalmasak, de egyelőre nem számítanak megdönthetetlen bizonyítéknak. John Ellis professzor, a CERN elméleti fizika részlegének volt vezetője (jelenleg vendégprofesszorként dolgozik a szervezetnek) már bátrabb, azt mondja, végre sikerült megpillantani a részecskefizika alapvetésének számító elmélet utolsó puzzle-darabkáját. Ahhoz, hogy a felfedezés hivatalos és minden kétséget kizáróan bizonyított legyen, még néhány hónapnyi kutatásra és elemzésre van szükség Ellis szerint.

Rovatok