Ön 1995 óta felel az Európai Űrügynökség és a közép-kelet európai országok között fennálló kapcsolatok fejlesztéséért. Melyek voltak a legfontosabb állomásai a szervezet és Magyarország közös együttműködésének?

Amikor először Budapestre látogattam, azt tapasztaltam, hogy az ország képzett szakembergárdával rendelkezik, és számottevő tudást halmozott fel az űrkutatás területén. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a szocialista blokk együttműködésében létrejött Interkozmosz programban Magyarország jelentős tapasztalatokra tett szert, és komoly tudományos eredményeket ért el. A rendszerváltást követően fontos lépésnek számít, hogy a régióból elsőként a Magyar Űrkutatási Szervezet vette fel a kapcsolatot az ESA-val, amellyel 1991-ben együttműködési megállapodást kötött. A közös munka során hamar bebizonyosodott, hogy érdemes magasabb szintre lépni. Ezt a szintet a PRODEX program jelentette, amely az önök szempontjából tulajdonképpen a PECS előfutárának is tekinthető. Magyarország ez utóbbihoz – a régióból ismét csak elsőként – 2003-ban csatlakozott.

Mit gondol, Magyarországnak mennyire sikerült kihasználnia a PECS program előnyeit? Külső szemlélőként tapasztal-e bármilyen fejlődést a magyar űrkutatás területén?

Mivel 1995 óta évente átlagosan 3-4 alkalommal látogatok Magyarországra, van némi rálátásom erre a folyamatra. A program rendkívül sikeres, a résztvevő cégek és intézmények teljesítménye folyamatosan javul, összességében tehát töretlen fejlődést tapasztalok. Az ország már az együttműködés elején demonstrálni tudta, hogy képes megfelelni a technikai elvárásoknak, és egyenrangú félként vehet részt az ESA-val közös munkában. Egyetlen olyan terület van csupán, ahol komoly előrelépésre van szükség. Ahhoz, hogy a programban való részvételért befizetett összeg (ez évente 2 millió eurót jelent) még nagyobb arányban megtérüljön, az országnak erősebb ipari háttérrel kell rendelkeznie. Olyan vállalkozásokra gondolok, amelyek eséllyel pályázhatnak az európai űripari megrendelések elnyerésére. Léteznek ugyan ilyen magyar cégek, de számuk egyelőre alacsony.

Van olyan magyar PECS projekt, amelyet érdemes kiemelni? Melyek a legfontosabbak?

2003 óta 78 projekt indult el, ezek közül mintegy 35 fut jelenleg is, és van néhány új, amelynek az előkészítése már elkezdődött. Az ilyen jellegű kérdésekre azért nehéz válaszolni, mert személy szerint én mindegyiket fontosnak tartom, jelentőségüknél fogva azért mégis kiemelnék néhányat. A Rosetta küldetéssel kezdeném, amelynek célja, hogy elsőként juttassunk ember alkotta űreszközt egy üstökös felszínére. Erre a tervek szerint 2014 novemberében kerül sor, a célpont pedig a Csurjumov-Geraszimenko-üstökös. A programhoz számos magyar fejlesztés kapcsolódik, mint például a fedélzeti energiaellátó rendszer, a központi számítógép és néhány mérőműszer legyártása. A Merkúr kutatására indítandó BepiColombo küldetésben szintén jelentős a magyar közreműködés, de ugyanez mondható el a Vénusz és a Mars vizsgálatára indult két űrszonda esetében is (Mars Express és Venus Express). A felsoroltakon kívül a földmegfigyelési technológiákhoz és az anyagkísérletekhez kapcsolódó projekteket érdemes még kiemelni, mert ezeken a területeken Magyarország nagy hagyományokkal rendelkezik.

Mik a magyar specialitások? Tud olyan űrkutatással kapcsolatos projektet említeni, amelyre Magyarországon kívül nincs példa?

Az ESA természetesen annak örül a legjobban, ha olyan országokkal működhet együtt, amelyek az űrkutatás valamely területén jelentős előrehaladást értek el, és olyan ismeretekkel, olyan technológiákkal rendelkeznek, amelyekkel a szervezet egyik tagállama sem büszkélkedhet. Magyarország rendelkezik ilyenekkel. Nagyszerű példa erre a KFKI (Atomenergia Kutató Intézet) által kifejlesztett sugárdózismérő eszköz, a PILLE, amelynek különböző változatait számos alkalommal használták orosz, amerikai és európai küldetések során. Ennek a műszernek a továbbfejlesztése jelenleg is zajlik. Az anyagkísérletekről az előbb már ejtettem szót. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni a fémhabok előállítására irányuló magyarországi kutatómunkát, amely egyedülálló eredményekkel bír. Ez az anyagfajta nagyon könnyű, ugyanakkor rendkívül erős és ellenálló is egyben. Előállítása földi körülmények között azért ütközik nehézségekbe, mert a gravitáció jelentősen befolyásolja a szerkezetét. Óriási üzleti lehetőségek rejlenek benne, gondoljunk csak a járműiparban, a hadiparban vagy az űriparban való hasznosíthatóságára.

A PECS tulajdonképpen az ESA előszobája. Milyen előnyökkel járna Magyarország számára, ha végre csatlakozna a szervezethez?

Először a tagság gazdaságélénkítő hatását emelném ki. A számítások azt mutatják, hogy minden egyes euró, amelyet az ESA programjaiba fektetnek, 2-3 eurót eredményez részben a projektekben részt vevő cégek, részben az állam számára profit, befizetett adók és egyéb járulékos bevételek formájában. A csatlakozás másik fontos előnye, hogy a magyar szakembereknek, tudósoknak, kutatóknak és az iparágban érintett gazdasági szereplőknek közvetlen hozzáférése lenne mindahhoz a szaktudáshoz és technológiához, amelyet az ESA az elmúlt 30 évben felhalmozott.

Ahhoz, hogy Magyarország birtokába kerüljön ezeknek az ismereteknek, teljesítenie kell bizonyos feltételeket, és meg kell fizetnie a belépés árát, vagyis a 8 millió eurós tagdíjat évente. Ez az összeg, amellyel a magyar állam a közös programok finanszírozásához járul hozzá, kutatási stabilitást, folyamatos megbízásokat és anyagi biztonságot ad a szakma számára. Az Európai Űrügynökség finanszírozási rendszere ugyanis garantálja, hogy a befizetett tagdíj a szervezet programjain és pályázatain keresztül majdnem teljes egészében visszaáramoljon az országba. Végezetül a tagság nyilvánosságot és egyfajta rangot jelent, vagyis egy olyan lehetőséget, amelynek segítségével Magyarország egy elismert nemzetközi szervezettel együttműködve mutathatja be tudományos eredményeit.

Mi a véleménye, Magyarország készen áll az Európai Űrügynökséghez való csatlakozásra?

Egyértelműen igen. Az ország 2007-ben egyszer már kérvényezte tagfelvételét, és arra a szervezet igent is mondott. Leginkább a balszerencsének köszönhető, hogy a gazdasági világválság keresztülhúzta ezeket a terveket, és az akkori magyar kormány végül a halasztás mellett döntött. Az adott körülmények között ugyanis nem látta biztosítottnak, hogy a 8-9 millió eurós éves tagdíjat folyósítani tudja, ezért a csatlakozás helyett inkább egy újabb ötéves PECS periódust vállalt be, amit mi el is fogadtunk. Személy szerint úgy vélem, hogy ennek a ciklusnak a végén, amely 2013-ban esedékes, már nem lenne bölcs döntés tovább halogatni a csatlakozást, mert ez árthat az ország tekintélyének. A magyar döntéshozóknak be kellene látniuk, hogy az előbb felsorolt előnyök jóval túlmutatnak a tagsághoz szükséges befektetések volumenén. Hozzáteszem, Csehország már évek óta tagja a szervezetnek, Románia pedig nemrégiben vált azzá, jóllehet ezek az országok jóval később kezdték meg az ESA-val való együttműködésüket.

Tegyük fel, hogy Magyarország rövidesen csatlakozik az ESA-hoz. Ön szerint melyik évben lép majd az első magyar asztronauta a Mars felszínére?

Mielőtt becslésekbe bocsátkoznék, valamit szeretnék kihangsúlyozni. Ne ez legyen a csatlakozás alapvető motivációja! Ha Magyarország sikeres, és erre lehetőség nyílik, akkor természetesen meg kell próbálni. Addig azonban sok mindent ki kell fejleszteni ahhoz, hogy ez egyáltalán szóba jöhessen. A vörös bolygó, mint célpont, még most is nagyon merésznek tűnik. Az első ember leghamarabb szerintem 25-30 év múlva léphet a felszínére, az első Marson sétáló magyar űrhajósra pedig 60-70 évet is várni kell.