A 2011. decemeber 31-ével elméletileg végleg lezáruló iraki háború kb. 3500 halottjának, és 32 ezer sebesültjének mintegy 70 százalékáért rögtönzött robbanóeszközökkel elkövetett támadások felelősek. A nyolc éve húzódó konfliktusban szolgálatot teljesítő orvosok és szanitécek beszámolói alapján néha a civil orvoslásban egyenesen tiltott megoldásokkal sikerült a korábbit meghaladó túlélési arányt elérniük. A sebesült katonák 90 százaléka maradt életben, szemben például a vietnami háború 76 százalékos adatával.
A legnagyobb változást az a szorítókötés hozta, amit az elmúlt száz évben csak mint utolsó utáni megoldást tartottak számon. A közvélekedés szerint nemcsak a vérzést állítja el, de a sebesült végtag teljes vérkeringésének blokkolása súlyos szövetkárosodáshoz, később amputációhoz vezethet. Ennek megfelelően korábban az amerikai katonák nem is hordtak magukkal a szorítókötés alkalmazásához szükséges felszerelést, ha kellett, inkább egy bot segítségével improvizáltak. Ennek Irakban és Afganisztánban gátat szab, hogy nagy szerencse kell ahhoz, hogy a sivatagos területen rövid idő alatt megfelelő fadarabot találjon valaki, így a felszerelés egy speciálisan kidolgozott szorítókötéssel bővült.
További meglepő tapasztalat, hogy még az iraki forróságban is nagy figyelmet igényel a sérültek testhőmérsékletének szinten tartása, mivel a vérveszteség következtében a külső körülményektől függetlenül is könnyen beállhat a hipotermiás állapot.
Szintén érdekes, hogy az iraki és afganisztáni tapasztalatok alapján az infúzió jelentősége is csökkent. A vietnami háború sebesültjeiről készült fényképek többségén szereplő, szinte ikonikus kellék korábban literszámra állt a szanitécek harctéri felszerelésében, mára azonban már az egy-másfél liter is soknak számít. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy olyan katonánál, aki már nem vérzik és nincs sokkban, nincs szükség infúzióra, nagy vérveszteség utáni alkalmazása pedig káros is lehet a sérült szervezetre.
Egyes katonaorvosok véleménye szerint a harctéri orvoslásra túl nagy befolyást gyakorolt a hétköznapi, civil balesetek sérültjeinek ellátása. Egy autóbalesetet szenvedő ember sérüléseinek típusa és súlyossága teljesen eltér egy olyan katonáétól, aki mellett egy IED (rögtönzött robbanószerkezet) robban. A sérült katona ellátásánál például nem a szabad légutak biztosítása a legfontosabb, hanem a vérzés elállítása, hiszen míg oxigén nélkül akár három-négy percet is kibír az agyunk, az elvérzéshez elég néhány pillanat.
Egy, az iraki háborúban alkalmazott szorítókötéseket vizsgáló tanulmány szerint 459 sebesülést láttak el összesen 862 ilyen eszközzel. A kezelt sebesültek 87százaléka túlélte a beavatkozást, és egyiküknél sem kellett a szorítókötés okozta szövetelhalás miatt amputációt végezni. A végtagsérülések ellátásában tehát sokat fejlődött a harctéri orvoslás, azonban a gyomor-, mellkas- vagy nyaksérülések továbbra is nagy veszélyt jelentenek, az ilyenkor keletkező vérzéseket ugyanis nem lehet a szorítókötés egyszerűségével kezelni.