Az emberiség régi vágya, hogy megtalálja azt az energiaforrást, ami nemcsak szinte ingyen adja az áramot, de mindezt környezetbarát módon is teszi. Jelenleg a legjobb esély erre a magfúzió, azonban a technológia még a legoptimistábbak szerint is csak gyerekcipőben jár.
Franciaországban már épül az az erőmű, ami a tudósok reményei szerint a jövő tiszta energiáját szolgáltatja majd. Az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor, Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) építése 2008-ban kezdődött, és a jelenlegi tervek szerint az erőmű indítása 2016-ban várható. Sajnos azonban a 30 éves élettartammal tervezett létesítmény pusztán kutatás-fejlesztési projekt: a kereskedelmi hasznosítású áramtermelést a tervezők eleve kizárták az 500 megawattos teljesítményt elérő erőmű célkitűzései közül. A program körül azonban az indulás óta csak gyűlnek a kételyek.
A magfúzió – ahogy a neve is mutatja – abban különbözik a szintén sok energiát leadó maghasadástól (amin az atomerőművek működése is alapszik), hogy összeolvasztja az atomokat, nem széthasítja őket. A fúziós reaktorokban ugyanaz a folyamat megy végbe, mint a csillagokban: atomok egyesülnek, és közben energiát fejlesztenek.
A baj az, hogy ehhez a reaktorban is meg kell teremteni a csillagokban, például a Napban uralkodó körülményeket, és ez már több (bár elméletileg nem leküzdhetetlen) problémát is felvet. Egyrészt a szükséges hőmérséklet eléréséhez akkora energia-befektetés kell, ami a korábbi kísérletek eredményei alapján nehezen visszanyerhető (eddig még nem is sikerült). Másrészt a hevítés után létrejövő, majd egymással kölcsönható, plazma halmazállapotú anyag olyan forró, hogy mindent eléget, amihez hozzáér.
Az ITER elméletileg mindkét akadályt képes lesz leküzdeni. A forró anyagot egy tokamak (a reaktor fánk alakú központi berendezése) erős mágneses mezejében lebegtetve keringetik, a visszanyert energia többletét pedig az eddigi reaktoroknál jóval nagyobb méret biztosítja majd. Az ITER a fent említett 500 megawatt teljesítményt (ami nagyjából a paksi atomerőmű egy reaktorának önálló teljesítményével egyezik meg) fél grammnyi deutérium és trícium legfeljebb 400 másodpercen át tartó fúziója során adja majd le, a szakaszos működés egy-egy beindításához a tervek szerint kb. 50 megawatt bemenő teljesítmény szükséges. A pillanatnyilag legnagyobbnak számító JET fúziós reaktor 16 megawatt teljesítményre képes egy másodpercnél is gyorsabban összeomló fúzió során.
Az ITER nemzetközi koprodukció, a dél-franciaországban épülő kísérleti erőmű költségét 45 százalékban az EU állja, a maradékot Kína, India, Japán, Dél-Korea, Oroszország és az Egyesült Államok 9-9 százaléknyi hozzájárulása biztosítja. Az eredetileg 10 milliárd eurós befektetés mára 16 millárdossá vált, és az Európai Unión belül egyre nehezebben áll össze az aktuális időszakra szükséges támogatás.
A december elején megszavazott 1,3 milliárd például különösen kalandosan, másfél évnyi tervezgetés után jött össze, 360 milliót a 2013-as költségvetés terhére gereblyéztek össze, 860 milliót a 2012-2013-as mezőgazdasági és halászati ágazat támogatására szánt keretösszegből csoportosítottak át, a maradék 100 millió volt az egyetlen olyan rész, amit amúgy is az ITER támogatására különítettek el a 2012-es büdzsében.
A közelmúltban egyébként az is felmerült, hogy a méregdrága kísérleti erőművet egy szintén nem olcsó műholdas projekttel, a GMES-sel együtt 2014-től kiveszik az EU központi költségvetéséből, és a szükséges pénzt a továbbiakban a résztvevő országok állják majd. Ez ellen érthető módon a leginkább érintett nyolc tagország (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Hollandia, Finnország, Svédország, Olaszország és Spanyolország) közös levélben tiltakozott, így egyelőre a 2014-2020 közötti időszakra szánt 2,36 milliárd eurós összeg biztosítottnak tűnik.
Az ellenzők elsősorban a milliárdos összegek miatt kérdőjelezik meg az ITER-projekt létjogosultságát. Azon túlmenően, hogy a megszaladt büdzsé finanszírozását más területekről elvont pénzekkel oldják meg, az is fontos, hogy ezeket a forrásokat más elgondolás alapján is el lehetne költeni. Akár a meglévő fissziós, azaz a hagyományos atomerőművek fejlesztésére, élettartam-bővítésére, akár az aktuális és jövőbeli zöldtechnológiák kutatására és alkalmazására költik, az eredmény biztosabbnak látszik.
Azt természetesen a fúziós kutatások támogatói is elismerik, hogy a kísérlet dárga, és a végeredmény jelenleg inkább kérdéses, mint biztos. Szerintük azonban az emberiség nem engedheti meg magának, hogy egy elméletben ennyire jól, tisztán és káros következményektől mentesen működő energiaforrást ne próbáljon meg kifejleszteni – könnyen lehet, hogy a magfúzió (és a tervekben már létező, 2030-tól elméletileg kereskedelmi célra is termelő DEMO nevű erőmű) lesz a megoldás 2050 után az ingyenes, vagy legalábbis nagyon olcsó energiára. A mostani kísérlet mindenesetre olyan hosszú távú, hogy az ITER építésén dolgozó munkások közül sokan már nem érik meg munkájuk igazi gyümölcsét.