Az ivaros szaporodás megerősíti a szervezeteket a fertőző betegségek elleni harcban. Ez az úgynevezett MHC-gének (Major Histocompatibility Complex) gyorsabb alkalmazkodásának következménye. Az MHC-gének irányítják a védekező reakciókat, amelyek például a szervátültetéskor is aktivizálódhatnak. A rendszer működését tüskés pikókon mutatták be a plöni Max Planck Evolúcióbiológiai Intézet és a kieli Helmholtz Centrum munkatársai.
A szervátültetések sikere attól függ, sikerül-e összeegyeztethető donort találni. Ez azt jelenti, hogy az immunrendszer bizonyos alapvető génjei - az embereknél a HLA (Human Leucocyte Antigen) - nem különbözhet az adományozónál és a befogadónál. Ha a HLA-gének különböznek, a befogadó molekulák az új szervet idegenként értékelik és immunreakciót indítanak ellene.
Az emberi populáción belül nagy a HLC- illetve MHC-gének változatossága. A több mint ezer variánst tekintve nagyon nagy a valószínűsége, hogy két találomra kiválasztott ember nem kompatibilis egymással. Ami problémát jelent az orvostudományban, az előny a partnerkeresésben. Az emberek, sőt a halak és az egerek is előnyben részesítik szaporodáskor azokat a fajtársaikat, amelyek a legjobban egészítik ki a saját génállományukat. A partnerek gyakran immungenetikai szempontból is illenek egymáshoz. A potenciális partner immunrendszerének genetikai berendezését a testszagon keresztül ismerik fel ezek az élőlények. Az immunológiailag is megfelelő pár választása az evolúció során folyamatosan fejlődött, hogy az utódokat olyan génállománnyal lássák el, amely a fertőző betegségekkel szemben a legellenállóbb.
A HLA-gének magas variabilitását polimorfizmusnak hívja a szakirodalom. Ez az emberi szervezet legváltozatosabb formában előforduló génje, a többi gén egyénenként nagyon hasonló. "A feltételezés szerint az MHC-polimorfizmust a természetes populációkban a generációról generációra változó fertőző betegségek tartják fenn" - mondta el Manfred Milinski, a Max Planck Intézet igazgatója.
Az elmélet ellenőrzéséhez a kutatók kísérletükben hat, genetikailag azonos tüskés pikó populációt tettek ki két, ezeknél a halaknál gyakori paraziták hatásának. A szakértők megállapítása szerint az utódgenerációkban csak azok az MHC-gének váltak gyakorivá, amelyek a szülőket megtámadó paraziták ellen nyújtottak védelmet. "Ez azt jelenti, hogy az aktuálisan előnyös MHC-variánsok elterjednek a populációban, hogy a következő generációk rezisztensekké váljanak a kórokozóval szemben, amíg meg nem jelenik az újabb kórokozó" - fejtette ki Christophe Eizaguirre, az eredményeket bemutató tanulmány szerzője.
Az adott betegségnek ellenálló MHC-génekkel rendelkező egyedek élik túl a betegségeket, egészségesek maradnak és utódokat nemzenek, ennek megfelelően tud elterjedni az új, adaptív MHC-variáns.