Index Vakbarát Hírportál

A tajcsi javítja a Parkinson-kór tüneteit

2012. február 9., csütörtök 14:07

Azoknak a Parkinson-kórban szenvedő embereknek, akik hat hónapon át gyakorolták a kínai harcművészetek egyik ágát, a tajcsit, javult az egyensúlyuk a másfajta edzéseket végző társaikhoz képest - számoltak be róla amerikai kutatók. A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányhoz négy Oregon állambeli városban összesen kétszáz önkéntest toboroztak.

A követéses vizsgálat résztvevői hetente kétszer edzettek, egyik csoportjuk a tajcsit gyakorolta, másik csoportjuk nyújtógyakorlatokat végzett, a harmadik pedig állóképességi tréninget. Fél év elteltével a tajcsit gyakorló Parkinson-kóros páciensek csoportjában mindkét másik csoport tagjaihoz képest jobbnak mutatkozott az egyensúlyérzékelés és lépéshosszuk is megnyúlt.

A tajcsi egy olyan lágy stílusú mozgásrendszer, amelyben légző-, relaxációs és mozgásos meditációs gyakorlatok egyaránt helyet kapnak.

Mint Fuzhong Li kutatásvezető, az Oregoni Kutatóintézet munkatársa elmondta, eredményeik klinikailag is jelentősek, mert azt sugallják, hogy a tajcsin alapuló gyakorlatok hatékonyan alkalmazhatók az ilyen problémával élő páciensek rehabilitációjában.

Rovatok