Utoljára 1987-ben alakult ki összefüggő jégtakaró a Dunán, és a jégtörő hajók folyamatos munkája miatt valószínűtlen, hogy ismét sor kerülne rá. A mostanihoz hasonlóan sűrű jégzajlás nem példátlan, legfeljebb nem megszokott az évnek ebben a szakaszában.
A Batthyány térről is könnyű észrevenni a Margit-híd felől érkező jégtörő hajót. A Széchenyi kategóriájának rekordere a hazai mezőnyben: az 1988 óta rendszerben álló hajó negyven méternél hosszabb, több mint 9 méter széles, a merülése 1,70 méter, és közel nyolc méterre magasodik a vízszint fölé. A haladási iránnyal ellenkező folyásirány és a Dunán sűrűn zajló, esetenként 10-15 centiméter vastag jégtáblák nem zavarják. Kikötés közben a hajó finoman megrántja a stéget – látszik, hogy könnyedén magával ránthatná az egészet.
A jégtörő hajókat nem használják túl gyakran, legfeljebb négy-ötévente, akkor is többnyire a kikötőkben, ahol gyakrabban fagy be az állóvíz. A folyami jégzajlásban legfeljebb öt-hétévente vetik be a Széchenyit, de jelenleg négy jégtörő hajó is szolgálatban áll a Dunán, amelyek párban végzik a feladatukat. A Széchenyi délután egy órakor csatlakozott a párjához Baján, holnap foglalják el a helyüket a szerb-horvát határszakaszon, ahol a jégzajlás komolyabb jégtorlódáshoz vezetett.
A Dunán működő jégtörő hajók ugyanis nem sík jégpáncélt, hanem torlaszokat törnek. A folyón utoljára 1987-ben alakult ki összefüggő jégpáncél, a jeget pedig utoljára 1956-ban kellett robbantással fellazítani. Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője elmondja, hogy manapság csak ritkán tudnak kialakulni nagy, összefüggő jégrétegek. Régebben a középzátonyok mentén tudott megtelepedni az egyre vastagodó jég, de a folyószabályozások óta már ez sem jelent problémát.
Arra a kérdésre, hogy a Dunán milyen hőmérséklet mellett alakulhatna ki összefüggő jégpáncél, Láng elmondja, hogy erre csak akkor kerülne sor, ha a hőösszeg – vagyis az egymást követő napok hőmérsékletének összege – elérné a mínusz százötven fokot. Ehhez azonban több mint egy hétig mínusz húsz fok alatt kéne maradnia a hőmérsékletnek, viszont a jégtörő hajók ilyenkor is meg tudnák akadályozni az összefüggő jégpáncél kialakulását.
A jégtáblák torlódása azonban így is problémát jelenthet. Az egymásra csúszó jégrétegek ugyanis összefagynak, ami vastag, nagy kiterjedésű jégtáblákat eredményez, ezeknek a torlódása pedig áradásveszélyt előidéző jégdugót képezhet. A jégtorlaszok jelentette veszély a zajlás ideje alatt folyamatosan fennáll, így a Széchenyi és társai nem ütemterv szerint dolgoznak: amíg a torlasz kialakulásának kockázata fenyeget, addig a hajók rendszeresen szolgálatot fognak teljesíteni.
A 10-15 centiméter vastag jégtáblák 60-80 százalékos zajlása nem szokatlan, csupán a februári időpont miatt tűnhet annak – az ehhez hasonló jelenségekre inkább december-január táján szokott sor kerülni. A Széchenyi azonban akadálymenetesen halad a jégzajlás közepette is: az ikerdöngölők jégkockává aprítják a zajló táblákat. A hajótestben elhelyezett két nehéz súly nagy frekvenciájú rezgéssel sokszorozza meg a hajó súlyát, amely ennek hatására jóval hatékonyabban képes törni a jeget.
A döngölő bekapcsolása után képtelenség megmaradni a fedélzeten. A folyásiránnyal szemben haladó Széchenyi úgy rángat, mint egy árokba forduló busz, és a korlátba kapaszkodva is úgy érezhetjük magunkat, mintha egy elszabadult légkalapács markolatát szorongatnánk. A hajó gyorsan siklik a vízen: a két, egyenként 735 kilowattos motor közel kétezer lóerős teljesítményt présel ki magából, így látszólag közegellenállás nélkül halad.
A következő napokban ez csak a jégtörő hajók kiváltsága lesz. Az érintett folyószakaszokon ugyanis jelenleg tilos a hajózás. Mivel a jégzajlás csak a Széchenyihez hasonló monstrumok hajótestén és hajócsavarjában nem okoz nagyobb károkat, a folyami hajók a téli kikötőkbe húzódva várják a zajlás végét.