Index Vakbarát Hírportál

Gates 220 millió dollárral támogatja a TBC-kutatást

2012. március 15., csütörtök 11:39

Bill Gates a malária elleni szérium kutatása után a tuberkulózis kezelésére szolgáló kutatásokba is beszállt. Feleségével együtt 220 millió dollárt (49,2 milliárd forintnak megfelelő összeget) adományozott erre a célra.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány öt éves időtartamra 220 millió dollárt adományozott az Aeras biotechnológiai társaságnak, hogy a szervezet megkétszerezve a tuberkulózis kezelésére irányuló erősfeszítéseit segítsen felszámolni a betegséget a világon.

Jim Connolly, az Aeras elnök-vezérigazgatója szerint ez az anyagi támogatás cselekvésre szólít fel a világ egyik leggyilkosabb betegsége elleni harc terén. A Microsoft alapítójának és feleségének nevét viselő alapítványtól származó pénz lehetővé teszi a biotechnológiai társaságnak, hogy kiterjessze már meglévő együttműködéseit a kutatások terén Európában, Afrikában és Kínában, ezáltal felgyorsítja a biztonságos és hatékony TBC-ellenes vakcinák létrehozását.

A tudósok előtt óriási feladatok állnak, a fertőző betegség világszerte veszélyt jelent - mondta Connolly, hozzátéve hogy a szükséges kutatási támogatás híján soha nem lesznek képesek kiirtani a globális közegészségre veszélyt jelentő betegséget.

Szakemberek becslései szerint az elkövetkező öt évben világszerte több mint egymilliárd dollár kellene ahhoz, hogy fenntartsák a tuberkulózis elleni küzdelmet. A kutatók dolgát nehezíti, hogy térségenként a betegség eltérő formáival találkoznak, így eltérő válaszokkal kell szolgálniuk. Az Aerasnak várhatóan 400-500 millió dolláros keretre lesz szüksége kutatásaihoz a 2012 és 2016 közötti években.

A TBC világszerte 1,4 millió ember haláláért felelős évente az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint és közvetve 12 milliárd dollárnyi veszteséget okoz a világgazdaságnak. Ennek feléért Kína és India a "felelős".

A Gates alapítvány támogatja a malária elleni új vakcinákkal kapcsolatos kutatásokat is. A kutatások 2009-ben kezdődtek, és 15 ezer gyermeket érintenek Burkina Fasóban, Gabonban, Ghánában, Kenyában, Malawiban, Mozambikban és Tanzániában. A tanulmány mintegy hatezer, 5-17 hónapos gyermek eredményeit vizsgálta. Egy évvel három dózis beadása után a beoltott gyerekek körében fele annyi maláriás eset fordult elő, mint abban a kontrollcsoportban, amelyben a gyerekek nem kaptak vakcinát.

Rovatok