Az e-cigaretta a leghatékonyabb megoldás a valódi cigaretta kiváltására. Nem dohányzó ismerőseink kitörő örömmel üdvözölhetik a szagtalan füstöt, nyugodtan pöfékelhetünk a tilalmi zónákban, és nemcsak olcsóbb a dohánytermékeknél, hanem kevésbé káros is. A nikotintúladagolás viszont rosszullétet is okozhat, a szintetikus füst pedig szörnyű ízt hagy maga után.
Egyetlenegyszer próbáltam meg leszokni a dohányzásról, de nem csak emiatt könnyű visszaemlékezni a csúfos kudarcba fulladt kísérletre. Az akkor ésszerűnek tűnő indokokat – a szenvedély költséges mivoltát és az egészségügyi megfontolásokat – a nehéz nap végére játszi könnyedséggel söpörte félre a nikotinéhség.
Engem is meglepett, hogy totális dekoncentráció és bútorrugdosásba torkolló idegrohamok zökkentettek ki a nyugalmamból, és nehezen tudtam a leszokás jótékony egészségügyi hatásaira gondolni, miközben éppen készült megütni a guta. (Messzi tüdőrákkal komolyan vess össze azonnali stroke-ot!) Ami pedig a spórolást illeti, a napközben szopogatott mentolos cukorkákra, fogpiszkálókra és rágógumikra többet költöttem, mint a napi cigarettaadagomra. Azt már nem számoltam ki, hogy a rágcsálnivalók miatt kirohadó fogaim helyretétele vagy egy tüdőműtét kerülne többe, de nem is érdekelt – miután ismét rágyújtottam, én voltam a legboldogabb ember a világon.
Jobb, ha óvakodunk az olyan üzletemberektől és házaló ügynököktől, akik képesek voltak leszokni a cigarettáról, mert aki erre képes, az más téren is ránk fogja kényszeríteni a vasakaratát. A nikotin ugyanis a jelenleg hozzáférhető drogok közül a legaddiktívabb szer – az hagyján, hogy a marihuánát és a kávét is megelőzi, de jobban a rabjává teszi az embert, mint a heroin vagy a kokain. Ha a börtönlakóktól megvonják a szeszt és a szexet, azt kibírják – ha a cigarettaadagjukat veszik el, lázadások törnek ki.
Az elektromos cigarettától éppen ezért nem vártam semmit. Az előzőleg átnyálazott szakirodalom és a felhasználói beszámolók meggyőzőnek tűntek, noha az e-cigaretta-gyártók által emlegetett kilencvenszázalékos átszokási rátát nem tudtam komolyan venni – ez a minta egyrészt ellenőrizhetetlen, másrészt nem is reprezentatív. Mégis lehet benne valami: a dohányzás ugyanis nemcsak a szervezet nikotinéhségéről szól. A cigarettázással járó szertartásnak éppúgy része a rágyújtás rutinja, a tüdőt kibélelő kis gomolyfelhők és a hamu pöcögtetése, mint a nikotin iránti sóvárgás.
Az e-cigi éppen ezt próbálja kiküszöbölni, és hellyel-közzel, de sikerül is neki. Maga az eszköz egy akkumulátorból, egy porlasztóból és egy folyadékpatronból áll. A nikotintartalmú folyadékot tároló patront az e-cigaretta filterébe kell becsavarni, az USB-ről tölthető fehér részben pedig az akkumulátor és a porlasztó kapott helyet. A működése pofonegyszerű: a porlasztó nikotinnal telített vízgőzzé alakítja a folyadékot, e-dohányzáskor ezt inhaláljunk.
Tény: az e-cigivel újra kell tanulnunk a dohányzást, még akkor is, ha ez nem túl hosszú folyamat. Szokatlannak tűnhet, hogy máshogy kell szívni, mint a cigarettát: a hosszú slukkok mellé egy kis levegőt is kell szippantani, mielőtt tüdőre szívjuk. Ha nem tesszük meg, még a legerősebb cigarettákhoz szokott dohányosok is köhögőrohamot kaphatnak. Erre azért van szükség, mert a hagyományos cigaretta szívás közben „szellőzik”, de a belsőégésű e-cigaretta képtelen erre.
Arra viszont képes, hogy kiváltsa a valódi cigarettát. Az E-smokertől kapott X4-es modell, ha csak bizonyos helyzetekben is, de hasznosnak bizonyulhat. Hózáporban, mínusz tizenöt fokban például senkinek sincs kedve kimenni a hidegbe, hogy rágyújtson – kényelmesebb a díványon végigheveredve pöfékelni az otthon melegében. Nem büdösödik sem a hamutartó, sem a ruha, sem a levegő – az e-cigerattának ugyanis nincs szaga. Az íze ettől függetlenül szörnyű: az ízesített füstöt a puritán dohányosok egyébként is emberiség ellenes bűntettként tartják számon, de néhány slukk az e-cigiből olyan szájízt hagy maga után, mint egy elszopogatott Wunderbaum légfrissítő.
Elektromos cigarettát az a dohányos vegyen, aki 12 órás repülőútra indul, és nem akarja lemészárolni a mellette horkoló német turistát. Erre a megállapításra egy éve, Los Angeles felé menet jutottam, de nem a kényelmetlen ülésben, hanem a szűk budiban, mert az utastérben a Delta légikísérői közölték, hogy az ő járataikon nem lehet ecigizni sem, az egészsége, uram, tudja. Ettől még hazafelé is megpróbálkoztam a mutatvánnyal, a takaró alatt elbújva, de a vörösen felizzó (mű)cigarettavég elárult, és rám szóltak, ne akarjon problémás utas lenni, miszter. Amikor az okok felől érdeklődtem, egy bizonytalan mozdulattal jelezték, hogy van olyan utastársam, akit zavar az ecigizés, gondolom egy másik láncdohányos, aki nem vett magának a reptéren rohadt drágán, és most ideges. (Ha kért volna egy slukkot, adok.)
Az élménynek annyi köze van a dohányzáshoz, mint a Monopolynak az ingatlanbizniszhez. A gyártók nem is törekednek arra, hogy a placebócigi úgy nézzen ki, mint az igazi, az általam kipróbált, egyszer használatos, azaz 500 slukkig jó e-Smoker X6 vastagabb, hosszabb és nehezebb is, mint egy rendes cigaretta, az íze borzasztó, és ha a „füstszűrőn” található kis lyukat az ember nem fogja be, és levegő is jön a vízgőzzel, ember legyen a talpán, aki akkorát tud slukkolni bele, hogy meg is érezze. A rituálé, ami egy cigaretta meggyújtását kíséri, hiányzik, egy gombot megnyomunk és kész, nem izzik fel a parázs, nem halljuk a sercegését, semmiben nem hasonlít az igazihoz, csak a nikotinban. Az persze jól jön az elgyötört utazónak a nyolcadik ébren töltött óra után.
Az e-cigarettázást nemcsak a Delta tiltja, hanem sok más légitársaság is, a kifújt vízgőz vagy pára pedig egyes fórumok szerint igenis alkalmas lehet az igen érzékenyre belőtt füstérzékelők beindítására is, már ha a mellékhelyiségben akarunk műcigizni. Ha ez bekövetkezik, olyan büntetést akasztanak az ember nyakába (5000 dollár = 1,2 millió forint), amitől egy életre elmegy a kedve az ilyen hebehurgyaságoktól. Ahol erre nincs külön kijelölt helyiség, meg lehet próbálkozni a használatával, de öntudatos nemdohányzóból mindenütt akad, és ha értesítik valamelyik reptéri alkalmazottat, igen kínos helyzetbe kerülhetünk.
Furcsa, ellentmondásos érzés e-cigit használni. Nem adja meg azt az érzést, hogy cigarettázom, de nem is olyan kényelmetlen, mint nem dohányozni. Ha sokáig kell füstmentes helyen tartózkodni – például repülőgépen, vonaton, aluljáróban, irodában, vagy szórakozóhelyen –, akkor remekül beválik, ahogy nem dohányzó társaságokkal is kompatibilis. Nálam csak arra volt képes, hogy kis mértékben, de csökkentse a napi cigarettaadagomat – viszont figyelembe véve, hogy a hagyományos dohánytermékeknél az e-cigi valamivel olcsóbb és kevésbé káros alternatíva, ez is több a semminél. Elvégre John Rambónak is csak azért van szüksége késre, hogy leszúrjon vele valakit, akinél puska van, nem igaz?
Hogy a dohányzással való végső szakításra alkalmas-e? Ha valaki szenvedélyes dohányos – és a szenvedélyest itt a szó legszorosabb értelmében értem –, akkor valószínűleg nem. A környezetünk valószínűleg pozitívan éli meg, hogy az e-ciginek se íze, se bűze, de a dohányosnak épp ez az átok. Ráadásul sosem lesz meg az az érzésünk, hogy elszívtunk egy cigarettát. Zavaró, hogy sosem tudom, mennyit szívtam – és mennyit kéne szívnom – belőle. A rendes cigarettával szemben az e-cigin nem látszik, hogy mennyi fogyott belőle, így aki nincs hozzászokva, könnyen túladagolhatja a nikotint. A tüdő sajog, a szájíz egy kinyalt légfrissítős flakont idéz, így az illúzió közel sem teljes.
Márpedig az e-cigi még a legjobb pillanataiban sem több illúziónál. És hiába tudom, hogy a cigaretta milyen mértékben képes tönkretenni a szervezetet, az e-cigi az igénytelenségnek egy olyan sajátos formája, ami minden rendes dohányost viszolygásra késztet, amikor a szájába veszi. Két slukk után világossá válik, hogy ez az út a 128k-s mp3-ak, a fóliás parizer, az alkoholmentes sör, az instant kávé és a guminővel kefélés poklába vezet. Kulturált, jólfésült, minden ízében műanyag alternatíva, eurokonform köntösbe bugyolált rossz szokás. A tüdőráknál jobb alternatíva, persze - csak az egészségügyi ártalmak és az élvezet sehogy sem egyenlítik ki egymást.
Bő kéthetes teszt után azt gondolom, hogy bár nyilván van különbség e-cigi és e-cigi között, az élményt, befolyásolják teljesen szubjektív tényezők. Kezdve a nikotinéhségtől, az ettől részben független rágyújtási élményre vágyakozáson át egészen addig, hogy mennyire vagyok ideges, illetve mennyire vagyok elszánt. Mert elszánás azért kell: miközben egy nemdohányzó teljes joggal kérdezi, minek tömök egy füstölgő papírdarabot a számba, én legalább ilyen értetlenül állok azelőtt, hogy minek szippantsak egy idétlen műanyagdarabból vízpárát.
De bennem megvolt az akarat, az elszánás, a tesztelők közül én voltam az, aki leszokási segédeszközként akartam bevetni az e-cigit. Mérsékelt célt tűztem ki, csak annyit, hogy a napi rendes cigiadagom 3-6 szál közé álljon be. Ez sikerült is. Átmenetileg. Az első héten az e-ciginek nem volt nehéz dolga, egy náthából még nem teljesen kilábalva amúgy is csökkentett üzemmódban voltam. Nekem bejött az első, gyárilag berakott aromás patron, fura módon képtelen vagyok száz százalékban azonosítani a műízt, de vanílliásnak neveztem el. Még cigiben is van ilyen, nemhogy dohányban, régi párosítás, és bejött, hogy vállaltan más, nem is akar az igazi cigivel versenyezni.
Szívni, illetve tölteni viszont meg kellett tanulni, az elején vagy semmit nem éreztem, vagy még köhögtem is, miután kiszívtam a fél patront: aztán pár nap után elkezdett villogni a parázs helyén a led, és használati utasítás nélkül is rájöttem, hogy nyilván tölteni kell. Pedig egy leírás nem jött volna rosszul: egyrészt nem látszik, mennyi ideig kell tölteni (folyamatosan világít az usb-be dugva), másrészt valójában ezzel kellett volna kezdeni a tesztelést. Szerintem nem én tanultam meg e-cigit szívni, hanem egy jól feltöltött példányt nagyjából normálisan lehet valóban szívni, gőz ki, tüdőz, kifúj, ereget, látvány van, tüdőtágulás van, nikotin van – az első napok után kezdtem megbarátkozni dologgal. Pontosabban képes voltam különösebb szenvedés nélkül megállni, hogy rágyújtsak egy igazi cigire. Pár slukkot szívtam egyszerre, azaz jóval kevesebbet, mint a cigiből, de ez is elég volt ahhoz, hogy a következő néhány slukkig, vagy a következő, magam által engedélyezett igazi cigiig semmilyen elvonási gondom ne legyen.
Aztán viszont egyszerűen kezdtem egyre hülyébben érezni magam, újraéledtek a percepciós problémák, a kényelmetlenségek, a vastagság, ráadásul elképzeltem a patronban levő folyadékot. Egy idő után elkezdtem undorodni tőle, mint az Index dohányzónak kinevezett vécéjében álló, vízzel és csikkekkel teli befőttesüvegtől, egyre kevesebbet vettem elő, de a második hét közepe-vége felé még mindig tartottam az alig cigizést. Este hat-hét után, azaz miután hazaértem egyáltalán nem gyújtottam rá, csak párszor e-cigiztem, és reggel 11 előtt is igyekeztem kizárólag e-cigit használni. Vagy azt sem, az ecigi-undor tehát közvetve tovább segítette a leszokásomat.
Aztán a harmadik hét első napjaiban váratlan véget ért a kaland, de egy újabb remek összehasonlításhoz nyertem empirikus alapokat. Az e-cigi sem bírja, ha kimossák, márpedig a csajom bizony e-cigistül mosta ki a farmeremet. Lehet, hogy még menthető szegény, az egyébként zölden világító parázs egy napig villogott, tölteni még nem próbáltam és lehet, hogy most nem is fogom: egyrészt közvetlenül a mosás után kipróbáltam, vízgőz helyett borzalmas ízű víz jött belőle. Másrészt az elmúlt 2-3 napban újra többet és boldogabban, felszabadultan dohányzom, nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy a műanyagrudat kéne inkább szívni, még a nemdohányzó lakásban is rágyújtottam éjjel az ablakon kihajolva. Szóval leszokni valószínűleg annak segít, aki elég elszánt és amúgy is képes rá, de azoknak adhat egy kis támaszt.