A 90-es években egy földi rádióteleszkópokkal végzett tanulmány kimutatta, hogy a Merkúr pólusainak közelében bizonyos foltokról visszaverődnek a radar rádióhullámai – onnan, ahol feltehetően jeges a felszín. De ahogy egy, a napokban közétett tanulmány társszerzője, dr. Nancy Chabot elmondta, eddig nem voltak fényképek a felszín azon részeiről, ahol a visszaverődéseket megtalálták. Most a Messenger űrszondával kiderítették, hogy ezek a foltok az árnyékos krátereknél sorakoznak.

A Messenger a második űrhajó – az 1970-es Mariner 10 után –, amely meglátogatta naprendszerünk legbelső bolygóját. Érkezéséig a bolygó felszínének nagy része felderítetlen volt. Az űrszonda 2004-ben indult útjára, és tavaly márciusban lépett keringési pályájára. A Messenger képalkotó berendezése azt mutatta ki, hogy az összes visszaverődés a Merkúr déli pólusa közelében van, az örökös árnyék területén – mondta el Chabot, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának kutatója.

Chabot azonban arra figyelmeztetett, hogy ez nem egyértelmű bizonyíték, és sok kráter esetében 10-20 centiméter vastag szigetelő rétegre lenne szükséges ahhoz, hogy a jéglerakódás stabilan megmaradjon. Maria Zuber, a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) munkatársa és a Messenger-küldetés társkutatója elmondta: a radaros megfigyelések legérdekesebb értelmezése, hogy azokat vízjég okozza. Egyesek kén jelenlétére következtettek, vagy arra, hogy érdesebb felszínt találtak, ám nem találtak magyarázatot arra, hogy a pólusoknál lévő kráterek felülete miért lenne érdesebb, mint a többié.

A kutatók jelenleg is elemzik a Messengerrel begyűjtött információkat, hogy válaszolni tudjanak a talányra. Csütörtökön a Messengerrel foglalkozó tudósok a Science magazinban azt is közzétették, hogy megállapításuk szerint a Merkúr geológiailag hosszú ideig aktív volt, és bemutattak egy új modellt a bolygó belső szerkezetéről, ami a hatalmas belső magját vas-szulfid héjba burkolva ábrázolja.