Nyolcvanezer évvel ezelőtt a mai Szibériából szárazföldön át lehetett jutni Alaszkába, és akkoriban Észak-Amerika klímája rendkívül változékony volt, évtizedenként tíz fokkal is változott az átlaghőmérséklet. Ez a szélsőséges ingadozás több tízezer évig tartott.

A körülbelül 1600 kilométeres Bering-földhíd fontos szerepet játszott az amerikai kontinens benépesítésében, a fajok elterjedésében. Az amerikai nemzeti klímakutató intézetnél dolgozó Aixue Hu és munkatársa szimulációk segítségével azt is kimutatták, hogy a szorosnak meghatározó szerepe volt az észak-amerikai klíma kialakulásában is.

Hu csoportja kétféle szimulációt futtatott le: az egyikben a Bering-szoros nyitva állt, mint manapság, a másikban viszont a Jeges-tengert elzárták a Csendes-óceántól. Mindkét esetben jelentős mennyiségű édesvízzel táplálták az Atlanti-óceán északi térségét, mert a jégkorszak idején is rengeteg víz került a tengerekbe a melegebb időkben olvadozó gleccserekből.

A globális óceáni áramlatoknak fontos részét képezi az a jelenség, hogy északon a felszíni vizek lehűlnek és a tengerfenékre süllyednek, majd visszaáramlanak délre. Ha északon nem süllyed le a víz, akkor Hu szerint a globális rendszer ideiglenesen összeomlik. Ennek egyik kellemetlen hatása a trópusokról északra meleg vizet szállító Golf-áramlat leállása.

Amikor a Csendes-óceán és a Jeges-tenger el volt választva egymástól, az óceáni áramlatok rendszere megváltozott, a klíma nem tudott stabilizálódni, és ennek voltak köszönhetők az észak-amerikai nagy hőingadozások.