A három másik nagy holddal együtt Galilei által 1610-ben felfedezett Io a Jupiterhez való közelsége miatt nagy árapály-erőknek van kitéve a bolygó körüli keringése során. A köpeny gyors deformációi miatt fellépő belső súrlódás intenzíven fűti a hold belsejét, az így felszabaduló energia pedig forró láva formájában, vulkánok százain keresztül tör a felszínre. Ezeket először a Voyager–1 űrszonda 1979-es felvételein lehetett megfigyelni.

Az új térkép, amely a Voyager–1 és Voyager–2, valamint a Galileo szondák adatai alapján készült, 19 különböző fajta felszíni formációt azonosít, például vulkáni üledékes területeket, síkságokat és hegységeket. A kénben és kén-dioxidban gazdag alföldeken nem kevesebb, mint 425 egyedi vulkanikus centrum, úgynevezett patera rajzolódik ki.

Az Io vulkanikus aktivitása a Földénél 25-szor nagyobb, amit jól jelez a becsapódási kráterek figyelemre méltó hiánya is. A hold az egyetlen égitest a Naprendszerben, amin nincsenek ilyen kráterek, azok ugyanis már régen a lávarétegek alá kerültek.

Némileg meglepő módon a vulkanikus aktivitás által eredményezett hosszú távú felszíni változások a hold területének kevesebb mint 15 százalékára koncentrálódnak. David Williams, a hat évig tartó kutatási projekt vezetője szerint az aktív forró pontok legtöbbje a paterákban jelenik meg, amelyek az Io felszínének 3 százaléknál kisebb részét foglalják el. A felszín 28 százalékát borító lávamezők ennél jóval nagyobbak, de csak a forró foltok 31 százalékát tartalmazzák.

A térkép alapján azonosítható felszíni formák eloszlásának megértése olyan modellek létrehozását segíti, amelyek pontosabban írják le az Io belsejében zajló folyamatokat. A térkép jól jöhet még a Jupiter rendszerébe tervezett űrmissziók célpontjainak kiválasztásakor, illetve a hold múltbeli, a vulkáni aktivitás okozta felszínváltozásainak nyomon követéséhez is.