A nukleáris reaktor nyilvánvalóan nem egy titkos világuralmi összeesküvés része, a Kodak valószínűleg anyagszerkezeti vizsgálatoknál, illetve neutronos képalkotási módszerek kutatására használta a hatvan centiméteres betonfalakkal körbevett pincehelyiségben üzemeltetett szerkezetet. A Californium Neutron Flux (CFX) nevű, kis méretű kísérleti reaktor 1974-ben került az eddig inkább csak a fotózással kapcsolatos termékeiről híres Kodakhoz, és néhány szövetségi kormányalkalmazottat, és persze a gépet működtetőket leszámítva senki sem tudott arról, hogy másfél kilónyi dúsított uránnal körbevett, kalifornium-252-es izotópból álló mag pihen a pincében. A 38 éves titkot most a cég egy korábbi munkatársa szivárogtatta ki. A sugárzóanyag egészen 2007 novemberéig volt a Kodak park 82-es épületében, ekkor a cég a szövetségi hatóságok gondjaira bízta az urán sorsát, akik szigorú biztonsági óvintézkedések mellett egy jól őrzött dél-karolinai raktárba szállították az anyagot.

A most kipattant ügy egyik legfurcsább része, hogy a reaktor igazából sosem volt titok. A szerkezetet több, a kutatásokat dokumentáló tanulmány is megemlítette, de ahogy Albert Filo, a Kodak egy korábbi kutatója fogalmazott, „nem verték nagydobra” a dolgot. Christopher Veronda, a cég szóvivője szerint az iratokban nincs nyoma annak, hogy a Kodak valaha is hivatalos bejelentésben foglalkozott volna a CFX-szel, és abban sem volt biztos, hogy a rendőrség, a tűzoltóság vagy a katasztrófavédelem helyi erőit tájékoztatták-e a veszélyről.

Szakértők szerint ez az uránmennyiség még kevés egy atombomba elkészítéséhez, de a feketepiacon már szép összegért lehetne túladni rajta. Egy atombombához nagyjából 30 kilogramm, a Kodaknál is használt minőségű sugárzóanyagra van szükség, így nem elképzelhetetlen olyan eset, hogy terroristák az ilyen kisebb mennyiségek elrablásával szereznék meg a szükséges mennyiséget. A non-proliferizációs, vagyis a hasadóanyagok illegális kereskedelmével és csempészésével, illetve ennek megakadályozásával (az atomsorompó-egyezmény betartásának ellenőrzésével) foglalkozó szervezeteket meglepetésként érte az ügy. Miles Pomper, a washingtoni Non-proliferizációs Központ munkatársa szerint a helyzet „nagyon furcsa”, mert magáncégek nem jutnak csak úgy fegyverek gyártására is alkalmas hasadóanyaghoz, főleg nem ekkora mennyiségben.

Veronda szerint félelemre nincs ok, a gép soha nem jelentett veszélyt a külvilágra. Működés közben egy pneumatikus rendszer juttatta a vizsgálati anyagot a gépbe, így a kísérletekben résztvevők nem kerültek közvetlen kapcsolatba a sugárzással.