Reumával küzdött az a 150 millió évvel ezelőtt élt tengeri őshüllő, amit a Bristoli Egyetem munkatársai vizsgálnak. A 15 méteresre is megnövő plioszaurusznak kétméteres, a krokodiléhoz hasonló állkapcsa volt, és az ebben sorakozó 20 centiméteres fogakkal bármelyik vízi élőlényt képes volt darabokra szaggatni – legalábbis azok a szerencsés példányok, amik a most vizsgált sorstársuktól eltérően nem szenvedtek súlyos ízületi gyulladásban.

Számos nyom utal arra, hogy a vizsgált plioszaurusz nőstény volt, méghozzá egy idősebb példány, így nem lehetetlen, hogy az izületi gyulladás az öregedés velejárójaként jelentkezett az óriás őshüllőnél. Az állat korára kifejlett mérete és kifejlett csontozata enged következtetni, nemét pedig abból sejtik a kutatók, hogy koponyacsúcsa (egy csonttaraj-szerű kiemelkedés a koponya tetején) nagyon alacsony – a feltételezések szerint a hímek koponyacsúcsa jóval magasabb.

Dr. Judyth Sassoon, a bristoli múzeumban a diplomamunkájához szükséges kutatásokat végezte az ott kiállított, 8 méteres példányon, és hamar feltűnt neki az állat állkapcsát eltorzító elváltozás. A bal oldali állkapocsizület gyulladása olyan erős volt, hogy az alsó állkapocs észrevehetően féloldalassá vált, ráadásul a nyomok arra utalnak, hogy a felső fogsor folyamatosan irritálta a sérült területet. A fájdalmas állapot ellenére az állat egészen addig képes volt még vadászni és táplálkozni, míg végül az izület annyira el nem gyengült, hogy elszakadt. „Hasonló elváltozásokkal mai élőlényeknél is találkozhatunk, elsősorban krokodiloknál és ámbrás ceteknél” – mondta el Mike Benton professzor, aki szintén a projekten dolgozik. „Az ilyen példányoknál is azt látjuk, hogy egészen addig életben tudnak maradni, amíg a sérülés nem akadályozza őket a táplálkozásban.”

A plioszaurusz halakkal és más, kisebb tengeri dinoszaurusszal táplálkozó csúcsragadozó volt, így a kutatók szerint valószínű, hogy a sérült állkapcsú nőstény halálát nem kisebb húsevők, hanem saját fajtársai okozták.