A Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ (CfA) kutatói a 4 milliárd fényévnyire lévő CID-42 katalógusjelű galaxist figyelték meg, és több teleszkóp, köztük a Chandra röntgencsillagászati műhold segítségével. Az adatok elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egy olyan fekete lyukat tartalmaz, amely hatalmas sebességgel kilökődött saját csillagvárosából.

A tudósok azt feltételezik, hogy két galaxis ütközésekor a központjukban lévő szupermasszív fekete lyukak szintén összeütköztek, majd egybeolvadtak. A gigantikus képződményt az ütközéskor keletkezett gravitációs hullámok lökték ki óránként 4,8 millió kilométer per órás sebességgel.

„Nehéz elképzelni, hogy egy olyan szupermasszív fekete lyuk, amelynek tömege több milliószor meghaladja a Napét, egyáltalán képes a mozgásra, nemhogy ilyen hihetetlen sebességű száguldásra. Az új adatok arról tanúskodnak, hogy a gravitációs hullámok, a téridő görbületének Albert Einstein által megjósolt, de közvetlenül sohasem észlelt hullámszerűen terjedő megváltozása ilyen hatalmas energiával rendelkezik" – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Francesca Civano.

Annak ellenére, hogy vélhetően ritkán katapultálnak fekete lyukak gravitációs hullámok által, nem kizárt, hogy előfordulnak a világegyetemben ilyen hontalan képződmények. Ezek a fekete lyukak láthatatlanok számunkra, mivel kiűzetésük után felhabzsolták az őket körülvevő összes gázt – magyarázta Laura Blecha, a  tanulmány társszerzője.

A gravitációs hullám a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozása, amelyet az általános relativitáselmélet jósolt meg. Nemcsak a klasszikus értelemben megfogalmazott tömegvonzás mellékterméke, hanem minden gyorsuló tömeg kelti. A gravitációs sugárzás a gravitációs hullámok által továbbított energia. A gravitációs hullámokat keltő rendszerek fontos példái a kettőscsillagok, amelyek egyik tagja fehér törpe, neutroncsillag vagy fekete lyuk.