Történelmi jelentőségű esemény lesz, amikor a Voyager–1 maga mögött hagyja a Naprendszert, és belép a csillagközi térbe. De mit visz magával az űrjármű? Néhány hetvenes évekbeli kacatot. Ideje lenne beizzítani egy gyorsabb rakétát, hogy HD felbontású cicás videók is eljuthassanak az idegenekhez.
Elsőként az 1972-ben indított Pioneer–10 űrszonda vette célba a Naprendszeren túli világot, de az űrtechnika gyors fejlődése miatt az öt évvel később elindított Voyager–1 ma már sokkal messzebb jár. A Voyager környezetében csökken a Nap által kibocsátott töltött részecskék mennyisége, és jelentősen nő a kívülről érkező kozmikus sugárzás. A változás gyorsuló tendenciát mutat: 2012 januárja előtt három év kellett ahhoz, hogy 25 százalékkal megnőjön a galaktikus sugárzás, míg idén május 7-én már havi 9 százalékos növekedést regisztráltak. Minden jel arra utal, hogy a Voyager maga mögött hagyja ezt a kozmikus porfészket, amit mi az otthonunknak nevezünk.
Már az 1960-as években felvetődött, hogy tanulmányozni kellene a Naprendszer külső bolygóit, és az amerikai űrhivatal a hetvenes évek elején elkezdte kidolgozni az űrmisszió részleteit. Jókor vágtak bele, mert a bolygók kedvező állása miatt kipróbálhatták az akkoriban újdonságnak számító gravitációs hintamanővert. Hamar kikalkulálták, hogy a megközelített bolygók gravitációs hatását kihasználva egyetlen űrszondával végigjárhatják a négy gázóriást, minimális üzemanyagot elégetve.
A 722 kilogrammos Voyager–1 1977 szeptember 5-én indult világkörüli útjára. Közben megvágták a program büdzséjét, ezért csak a Jupiter és a Szaturnusz került be az úti tervbe. Az űrszonda 1980-ban végzett az elsődleges feladataival, onnantól nem maradt más dolga, mint utazni a végtelenbe, és tovább. Az űrkutatók előre eltervezték, hogy a Voyagerrel elhagyják a Naprendszert, ezért elhelyezték rajta az emberiség üzenetét egy aranyozott rézből készült lemezen.
A híres tudománynépszerűsítő csillagász, Carl Sagan, a Cornell Egyetem munkatársa vezette azt a bizottságot, amely összeállította a lemez tartalmát. A tudós szerette volna felmásolni a Beatles „Here Comes the Sun“ című számát, de az EMI zenekiadó ezt ellenezte. A kiadó vezetői talán amiatt aggódtak, hogy az idegen civilizációk nem fogják megfizetni a jogdíjakat, ezzel viszont eljátszották annak esélyét, hogy a zenekar univerzumhírű legyen.
Nem volt egyszerű dolga Sagannak, mert a NASA-hoz beérkezett panaszok miatt törölni kellett az emberi párról készült meztelen képeket is, amelyek a Pioneer–10 aranylemezén még láthatók. Ehelyett a pár sziluettje került a Voyager lemezére, és még 116 kép, amelyek egyébként bemutatják az emberi test anatómiáját, beleértve a nemi szerveket és a megtermékenyített petesejtet is. A sorozatban vannak még képek hétköznapi szituációkról, például vacsorázó kínaiakról, valamint a Föld élővilágáról és néhány híres épületről.
Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke és az ENSZ-főtitkár Kurt Waldheim szöveges üzenetet küldött, és 55 nyelven rögzítették a korongra az emberiség jókívánságait, emellett állati hangokat és egy 90 perces klasszikus zenei válogatást másoltak fel a lemezre. A magyarok és a németek közös kulturális ajándékaként a Budapest String Quartet játszott el egy részletet Beethoven egyik vonósnégyeséből.
Sajnos a Voyagerre nem vár fényes jövő. Tizenegy műszeréből kettő hibás, négyet leállítottak. Ahogy fogy az űrszonda energiája, úgy kell majd sorban lekapcsolni a hardvereit. 2015-ben azt a szalagos felvevőt kapcsolják ki, ami elmenti a műszekek által rögzített adatokat, egy évvel később pedig a giroszkópok állnak le. A tudományos műszereket 2020-ban kezdik lekapcsolni, és 2025-2030-ban már egyetlen működő műszer sem lesz az űrszondán.
Itt az ideje gondoskodni az utánpótlásról. Ahogy a Voyager–1 maga mögött hagyta a Pioneer–10-et, úgy hagyhatná le a Voyagert egy modernebb űrszonda. A Voyager–1 jelenleg 61400 kilométer per órás sebességgel távolodik a Naptól. Az űrszondát 1977-ben egy Titan IIIE/Centaur rakétával lőtték fel, és a mai rakéták nemcsak nagyobb terhet tudnak magukkal vinni, de a tolóerejük is 25 százalékkal nagyobb. Az új űrszondára pedig modern ionhajtómű kerülhetne, amivel akár 320 ezer kilométer per órás sebességre is fel tudnák gyorsítani azt.
Ez ötször nagyobb sebesség lenne, mint a Voyageré, így az új űrszonda nagyjából 8-8,5 év alatt utol is érhetné a Voyagert. Tehát ha ma indulna, 2020 végén éppen át tudná venni a tudományos munkát elődjétől, komolyzene helyett cicás videókkal, Douglas Adams-könyvekkel és más hasonló vívmányokkal, amelyek az elmúlt 35 évben születtek.