A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Kutatóintézet, valamint a Coloradói Egyetem kutatói az Australopithecus sediba két egyedét vizsgálták, amelyek csontvázát 2008-ban fedezték fel egy barlangban Johannesburg közelében. A fosszíliák egyike egy 12-13 éves hímé, a másik a húszas éveiben járó nőé. Mindkét egyed 127 centiméter magas volt, a nő testsúlya 33 kilogramm körül lehetett, a hímé pedig 27 kilogramm. A kutatók vizsgálták a fogazaton lévő kopásokat, a fogkőlerakódásokat, valamint a fogzománcban lévő szénizotópok arányát.

A fotoszintézisnek két folyamata van: egyrészt a fényreakció, amikor a fényenergia kémiai energiává alakul, és az úgynevezett sötét reakció, amikor a növény által felvett, a szén és az oxigén stabil izotópjait tartalmazó szén-dioxid megkötődik és a növény a növekedéséhez szükséges energiaforrásként használja fel. Az úgynevezett C3-as típusú fotoszintézis során a növény a felvett szén-dioxidot három szénatomos alakban köti meg, míg a C4-esnél négy szénatomosban. A C3-as a fákra és a bokrokra jellemző, míg a C4-es a fűfélékre. Ezáltal a fogba beépült stabil szénizotóp-arány alapján következtetni lehet az elfogyasztott növényekére.

Mint kiderült, az Australopithecus sediba két egyede C3-as típusú növényeket, azaz fákat és bokrokat fogyasztott. Sokkal keményebb étkeken élt, mint a többi korai emberféle, amelyek a C4-es típusú növényeket preferálták. Még a masszív állkapcsa és fogazata miatt diótörőnek becézett Paranthropus boisei is inkább a fűféléket kedvelte. Étrendje az afrikai szavannákon élő csimpánzokéhoz hasonlított - hangsúlyozta Paul Sandberg, a Coloradói Egyetem antropológusa, a tanulmány társszerzője.