Index Vakbarát Hírportál

Halálos lehet a szintetikus fű

2012. július 15., vasárnap 19:00

A szintetikus kannabisz elsődleges összetevőjét, a JWH-018-at számos európai országban és az Egyesült Államokban is betiltották. Bár a szer a marihuána hatását imitálja, sokkal károsabb annál: a fogyasztása szívpanaszokat és pszichés zavarokat is okozhat. A tiltás valószínűleg nem szorítja vissza a szer elterjedését, mivel a vegyészek az összetevők minimális mértékű megváltoztatásával mindig egy lépéssel a törvény előtt járhatnak. Pedig a szerrel kapcsolatos segélyhívások száma az Egyesült Államokban már most is több ezerre tehető.

A wacói Michael Daniel június végén négykézláb üldözte egyik szomszédját, miközben kutyahangokat utánozva morgott és ugatott, majd elkapott egy kutyát, amelyet megfojtott és marcangolni kezdett. Mire a rendőrök megérkeztek, Daniel arcát vér és kutyaszőr borította. A férfi a szomszédainak azt mondta, hogy a támadás előtt szintetikus marihuánát fogyasztott – a K2 vagy Spice néven emlegetett szert korábban már negyven amerikai államban betiltották, mivel több haláleset fűződött a fogyasztásához.

Ehhez hasonló esettel eddig nem találkozhattunk, és a szerfogyasztás és a támadás közti összefüggést sem lehet egyértelműen kimutatni. Első pillantásra a történtek emlékeztetnek a Miamiban ámokfutó, egy hajléktalan arcát szétharapdáló kannibál esetére. Erről azóta kiderült, hogy a támadó Rudy Eugene, szemben a korábbi feltételezésekkel, nem fogyasztott sem ismert fürdősódrogokat, sem szintetikus kannabiszt, csupán némi marihuánát. A szerrel kapcsolatos ismeretek alapján azonban itt sem állapítható meg ok-okozati összefüggés.

Görcsroham, hallucinációk

A szintetikus kannabisz ugyanakkor egyáltalán nem veszélytelen. Egy tizenhat éves kamasszal szívroham végzett tavaly Texasban, miután a K2, illetve Spice fantázianéven emlegetett termékből, a szintetikus marihuánából szívott. A Pediatrics magazinban publikált jelentésből kiderül, hogy a szer növekvő egészségügyi kockázatot jelent: a szintetikus kannabisz – ami a marihuánához nagyon hasonló hatást vált ki – nem csupán veszélyes, de a tesztek sem mutatják ki. Az amerikai kábítószerügyi intézet, a DEA tiltólistára helyezte a szert: a K2 és a hozzá hasonló vegyületek forgalmazása jelenleg tiltott az Egyesült Államokban.

A szintetikus kannabisz egyre népszerűbb a fiatalok körében. Ezek a készítmények általában gyógynövényeket tartalmaznak, amiket a szintetikus anyagokkal kevernek. Gyakran reklámozzák füstölőként, illetve dísz- és ajándéktárgyként. A K2 hatásmechanizmusát tekintve nagyon hasonlít a marihuána fő összetevőjéhez, a tetrahidrokannabinolhoz (THC), ami az agy kannabinoid receptorait aktiválja. A szintetikus kannabisz a marihuánához hasonlóan a CB-1 és a CB-2 receptorokra hat, és jellegében hasonló, de jóval intenzívebb hatást vált ki annál.

A K2 ismert mellékhatásai közé tartozik a szorongás, a görcsrohamok és a hallucinációk, de nemcsak ezért jelentenek nagy kockázatot. A szer ugyanis erősen agonista; így nevezik azokat az anyagokat a farmakológia nyelvén, amelyek receptorokhoz kötődnek, és biológiai válaszreakciókat váltanak ki. A  farmakológusként dolgozó David Kroll szerint, míg a kannabisz csak parciális agonista – azaz nem váltja ki a maximális biológiai hatást –, addig a szintetikus marihuána teljesen az.

Szívrohamot is okozhat

A dallasi Texas Egyetem központjában három tizenévest is kezeltek, akik több nap óta tartó mellkasi fájdalmakra panaszkodtak. Az EKG-vizsgálat kiderítette, hogy mindhárman miokardiális infarktust szenvedtek, és a szervezetükben kóros volt a troponin szintje, ami a szív vagy az izomszövet sérülésére utalhat. A fiatalok megfelelő ellátást kaptak, de mindhárman bevallották, hogy az előző hetekben marihuánát szívtak; fájdalmaik csupán azután kezdődtek, miután átálltak a K2-re. A THC-teszt kettejüknél pozitív eredményt mutatott, de más kábítószert nem mutatott ki a vizsgálat – ez valószínűleg a mesterséges kannabinoidok változatos összetételének köszönhető.

Maga a marihuána nagyon ritkán hozható összefüggésbe a szívritmuszavarokkal vagy érrendszeri betegségekkel. A kettő közti kapcsolat mindenesetre nem zárható ki, ugyanis a THC megemeli a pulzusszámot. A K2 mellékhatásként ugyancsak ennek a túlterhelésével okozhat maradandó károsodást. Colni Kane, a dallasi UT Southwestern & Children Medical Center gyermekkardiológusa a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy a K2 nyilvánvalóan gyanús szer, és valószínűleg közvetlen összefüggésbe hozható a szívrohamokkal. A szerhez azért is könnyű hozzáférni, mert nem vetik alá vegyészeti vizsgálatnak. A szintetikus marihuánát gyártó vegyészek tudják, hogy a drogtesztek során milyen anyagokat vizsgálnak, ezért más összetevőket is választhatnak, hogy néhány lépéssel mindig a törvény előtt járjanak.

Több jelentésben és beszámolóban is az olvasható, hogy a K2-nek vagy Spice-nak nevezett mesterséges kannabiszt fogyasztók mentálisan is instabillá váltak, pszichiátriára kerültek vagy öngyilkosságot követtek el. A szintetikus kannabinoidokhoz több haláleset is köthető: egy halottkém jelentése szerint a szer hatóanyagát, a JWH-018-at mutatták ki egy 19 éves, egyébként egészséges kosárlabdázó szervezetében, aki váratlanul halt meg Dél-Karolinában. Tavaly januártól augusztusig a US Poison Control Centershez 4421 hívás futott be szintetikus marihuánával kapcsolatos rosszullétek miatt – ez 52 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Várható volt az elterjedése

JWH-018-at, a K2 hatóanyagát az 1990-es évek közepén fejlesztették ki, akkoriban potenciális terápiás gyógyszerként tervezték használni őket. A hatóanyagot a szert megalkotó John W. Huffmanról, a Clemson Egyetem kutatójáról nevezték el: a tiltólistára került anyagok nevében szereplő hárombetűs rövidítés – például a szintetikus kannabiszt jelölő JWH-018 – Huffman nevére utal.

A szer 2008-ban került ki hivatalosan a laboratóriumból, és gyógynövényekkel keverve kezdték őket értékesíteni Európában. Maga Huffman elítéli ezeknek a használatát, legalábbis személyes fogyasztásra, élvezeti cikként használva, rizikófaktorát pedig az orosz ruletthez hasonlította. Mivel nincsenek toxikológiai adatok, nem tudjuk, hogy milyen mértékben befolyásolják az anyagcserét, és a farmakokinetikai besorolásuk sem egyértelmű.

Huffmannel 2009-ben készített interjút a Guardian, a K2 akkoriban kezdett egyre elterjedtebbé válni Európában. A hetvenes éveiben járó vegyész akkor célzott rá, hogy a probléma oka a politikusok rövidlátása is lehet. Szerinte ugyanis a tinédzserek mindent meg fognak tenni, hogy hozzáférjenek a különféle tudatmódosítókhoz, függetlenül attól, hogy azok illegálisak-e vagy sem. Huffman ugy látja, hogy erre hamarosan mások is rájönnek, és a dolog innentől fogva csak rosszabbra fordulhat, figyelembe véve, hogy a drogpiacon elterjedt vegyi anyagokat a manapság használt drogtesztekkel nem lehet kimutatni.

Huffman szerint a JWH-018-cal nem volt különösebb céljuk, de az általuk előállított egyik hatékonyabb vegyületnek számított, amit kereskedelmi forgalomban kapható anyagokból is könnyű előállítani. Úgy véli, hogy számára csak az a meglepő, hogy erre nem korábban került sor; csak idő kérdése volt, hogy valakinek a kezébe kerüljön az ezzel foglalkozó tanulmány, a homlokára csapjon, és előállítsa a szert.

Az Egyesült Államokban és Magyarországon egyaránt betiltották a K2-t, ahogy a legtöbb európai országban is. Itthon a terméket forgalmazó boltokat is bezáratták Óbudán és Debrecenben. Ettől függetlenül nehéz eljutni azokhoz, akik K2-t árusítanak; ezeket sok esetben nyilvános helyeken vagy online boltokban is árusítják. Mivel a terméket nem kábítószerként, hanem füstölőként vagy illatosítóként reklámozzák – feltüntetve a csomagoláson, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan –, számos viszonteladó kivonhatja magát a szövetségi szabályozás és a törvényerő alól.

A segélyhívások száma eközben egyre csak növekszik, és ez a helyzet a jövőben csak rosszabb lesz. Sok esetben ugyanis nem is a K2 okoz problémát, hanem egy korábban ismeretlen vegyszer: elképzelhető, hogy több forgalmazó vagy dealer is különféle szintetikus vegyszereket kever össze gyógynövények és virágok leveleivel, és ezt árulja K2-ként. Mindez tovább nehezíti a kezelést, ami már így is épp elég bonyolult, ugyanis nehéz megállapítani, hogy pontosan mi okozhatja a rosszulléteket. Ezeket ugyanis a vegyszerek dózisa, az anyagcsere intenzitása, vagy akár ezek együttes hatása is befolyásolhatja.

Az már most világosnak látszik, hogy ezen a helyzeten a tiltólistára helyezés nem segíthet. Hiába tiltják be a JWH-018-at, máris számos vegyszer bukkan fel, amivel pótolható lesz, és ezekkel szemben a toxikológusok is tehetetlenek. Mivel nem tudják, hogy pontosan mivel állnak szemben, gyógyítani és kezelni sem tudják az ezekhez kapcsolódó rosszulléteket és megbetegedéseket.

Bár a DEA-nek lehetősége van törvény elé állítani azokat, akik tiltott vegyületeket állítanak elő, és komplett készítményeket, valamint olyan szereket is tiltólistára helyezhet, amelynek a hatásmechanizmusa a betiltott szerekére emlékeztet. Ilyesmire azonban ritkán kerül sor, és egyelőre az is tisztázatlan, hogy a hatásmechanizmusok hasonlóságát miként lehet törvénybe foglalni. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy kémiai értelemben is meghatározzák ennek a hasonlóságnak a fogalmát, ami jelenleg nem megoldható.

Rovatok