Index Vakbarát Hírportál

Úttörő műtét mentette meg egy brit fiú életét

2012. augusztus 8., szerda 21:10

A világon elsőként mentették meg kisgyerek életét egy új műtéti eljárással, amely során az elzáródást okozó vérrögöt kiporszívózták, vákuummal kiszippantották a szívéből.

A kétéves Albert Tansey eddig az egyetlen gyerek a világon, akinél a minivákuumos értisztítást alkalmazták elzáródott artériája felszabadítására, keringése helyreállítására. Korábban csak felnőttek szívénél próbálkoztak az eljárással. A fiút már hazaengedték a leicesteri Glenfield Kórházból, most otthonában lábadozik szülei mellett.

Albert olyan rendellenességgel - az úgynevezett hypoplasztikus balkamrai szindrómával - született, amelyben a szív bal oldala nem megfelelően alakul ki. Egyhetes korában megműtötték a szívét, majd kilenc hónappal később újabb nyitott szívműtétje volt. Az orvosok elégedettek voltak felépülésével, ám egy hónappal ezelőtt a fiú mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd hirtelen összeesett otthon.

A kórházban derült ki, hogy Albertnek szívrohama volt, az eret elzáró vérrögöt először megpróbálták gyógyszerrel feloldani. A következő napokban mindent megtettek, hogy stabilizálják szíve állapotát, végül úgy döntöttek, hogy utolsó lehetőségként megpróbálják kiszippantani a rögöt.

Rovatok