A Nobel-díjat érő fura kristályok, a kvázikristályok összes ismert természetes példánya meteoritokkal hullott a Földre. A kristályos szerkezetű és az amorf (üvegszerű) anyagok közötti átmenetet képező kvázikristályokat 1982-ben állította elő laboratóriumi körülmények között Daniel Sehtman izraeli vegyész, akit kutatásaiért 2011-ben kémiai Nobel-díjjal ismertek el.

Néhány évvel ezelőttig a tudósok azt feltételezték, hogy a kristályoknál sokkal keményebb kvázikristályokat csupán mesterségesen lehet előállítani, ezért valósággal sokkolta a geológusokat a természetes kvázikristályok felfedezése, amelyeket 2009-ben Paul Steinhardt, a Princeton Egyetem és Luca Bindi, a Firenzei Egyetem kutatója az orosz Távol-Keletről kicsempészett apró kőzetmintában azonosított. A kőzetdarabkát a Firenzei Múzeum 1990-ben vásárolta meg egy azóta elhunyt amszterdami gyűjtőtől.

Az elvégzett vizsgálatok arról tanúskodtak, hogy a Korják-hegységben talált kőzet meteoritból származik. Sokan a kutatók közül kételkedtek az elemzések hitelességében, mivel laboratóriumi körülmények között igen nagy nyomás szükséges a kvázikristályok előállításához. Paul Steinhardt igazát bizonyítandó expedíciót szervezett Oroszországba, kutatócsoportja másfél tonna üledékes kőzetet válogatott át kézzel, és kilenc olyan mintát talált, amely kvázikristályokat tartalmazott.

„Sokak meglepetésére további kőzetmintákat találtunk, holott még az expedíció tagjai is kételkedtek a kutatások sikerében" - fogalmazott Paul Steinhardt. Az új mintákat olyan területen találták, ahol semmi sem utalt a kvázikristályok előállításához szükséges magas nyomás jelenlétére. Ez alátámasztani látszik a feltételezést, amely szerint a minták tizenötezer évvel ezelőtt érkeztek a Földre egy olyan meteorittal, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszer születésekor képződött. A kutatásokat ismertető tanulmány a Reports on Progress in Physics című brit tudományos folyóiratban látott napvilágot.