A sarki rókák (Alopex lagopus) genetikai sokszínűségéhez járult hozzá a kis jégkorszak Izlandon. A klimatológiában kis jégkorszaknak a 16. századtól a 19. századig tartó viszonylag hűvös időszakot nevezik. Ebben az időszakban tengeri jéghíd keletkezett, amelynek következtében megkezdődhetett a sarki rókák bevándorlása Izlandra különböző északi területekről - Oroszországból, Grönlandról, Észak-Amerikából.

A korábbi jégkorszakok során is megjelentek az ősi sarki rókák Izlandon, jóval megelőzve a 9. században érkezett első telepeseket. A felmelegedés viszont, amikor a tengereket borító jégpáncél elolvadt, elszigetelte a populációt egészen a kis jégkorszakig.

A Durhami Egyetem kutatói 9. és 12. századi fosszíliák genetikai vizsgálatát végezték el, majd az eredményeket a sarki rókák mai populációjának DNS-ével vetették egybe. Mint kiderült, az ősi sarki rókák genetikailag egységesek voltak, míg mai utódaik öt teljesen egyedülálló jellegzetességet hordoznak. A tudósok szerint a sarki rókák mai genetikai sokféleségére jégkorszaki bevándorlását tartják a legvalószínűbb magyarázatnak.

"A kis jégkorszak idején az észak-atlanti térség sokkal nagyobb részét borította jég, mint napjainkban. A 18-19. században a jégpáncél egészen Izlandig terjedt" – magyarázta a kutatásokat irányító Greger Larson, hozzátéve: a sarki rókák napjainkban is sok száz kilométert vándorolnak a befagyott tengeren. Amennyiben pedig létrejött a tengeri jéghíd, könnyűszerrel átszelhették az észak-atlanti térséget.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy bár a sarki rókák tízezres izlandi állománya nincs veszélyben, a globális felmelegedés miatti elszigeteltségük okán genetikailag egyre jobban eltávolodnak majd szárazföldi fajtársaiktól.