Index Vakbarát Hírportál

Sokáig maradnak fiatalok a britek

2012. szeptember 18., kedd 22:40 | aznap frissítve

Ötvenöt éves korukig érzik magukat fiatalnak a britek – derül ki egy napokban közzétett felmérésből. A Love to Learn nevű, felnőttképzéssel foglalkozó netes oldal arról kérdezte felhasználóit, hogy hány éves kortól számít valaki középkorúnak, valamint öregnek. Az ezer ember megkérdezésével végzett felmérésből kiderült, hogy a britek szerint középkorúságról csak ötvenöt, öregkorról pedig hatvankilenc éves kor felett lehet beszélni.

A weboldal szóvivője szerint az eredmény pontosan tükrözi, hogy Nagy-Britanniában a tizenhat éven aluliakhoz képest többségbe kerültek a negyvenöt és hatvanöt év felettiek. A Love to Learn igazgatója, Gill Jackson szerint az ötvenes éveikben járók kifejezetten aktívak, akik előszeretettel vágnak bele az új dolgokba, bár elismerte, hajlamosak felülértékelni az életkorukkal járó előnyöket, azaz a szabadságot és az anyagi stabilitást. A válaszadók több mint fele állította, hogy több az önbizalmuk és nagyobb a tapasztalatuk mint a fiataloknak, valamint kevésbé félnek attól, hogy hibákat követnek el.

A Daily Mail hozzáteszi, hogy a korábban a Kent Egyetemen végzett kutatás egészen más eredményre jutott, ott a válaszadók 36 éves korban húzták meg a középkorúvá válás határát.

Rovatok