Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka neve hangzott el, amikor magyar idő szerint háromnegyed tizenkettőkor Stockholmban bejelentették a 2012-es kémiai Nobel-díj nyerteseit. A hivatalos indoklás szerint a tudósok a "G-fehérjéhez kapcsolt receptorokkal kapcsolatos tanulmányaikkal" érdemelték ki a kitüntetést. Mindkét tudós amerikai, Kobilka a Stanford Egyetem Orvosi karán dolgozik, a 68 éves Lefkowitz a Duke Egyetem munkatársa.
A G-fehérjéhez kapcsolt receptorok (GFKR) szupercsaládjába nagyszámú receptor tartozik, és az emberi genom egyik legnagyobb (a kódolt fehérjék kb. 3 százaléka) családját alkotják. E receptorok többnyire a sejtmembránban helyezkednek el, és a belső környezetből (hormonok, neurotranszmitterek), illetve a külső térből érkező információ (fény, szagok, ízek) közvetítésében vesznek részt. Úgy is mondhatjuk, hogy kapcsolóként működnek az sejten kívüli jel, a sejt belső szignál-transzdukciós útjai és a sejtválasz között. A GFKR leginkább az emberi test reakcióiért felel, vizsgálatukkal hatékonyabb gyógszereket állíthatunk elő, amelyek kevesebb mellékhatással járnak.
Reményi Attila, az ELTE TTK Biokémiai tanszékének tudományos főmunkatársa a díjjal kapcsolatban elmondta, hogy bár a receptorcsalád felfedezése már jó húsz-harminc éves fejlemény, a farmakológia még csak pár éve jutott el oda, hogy a család egyes receptorainak pontos feltérképezésével igazán hatékony szereket állítson elő. "A G-fehérjéhez kapcsolt receptorok a sejtburokban ülnek, van egy kifelé néző, és egy befelé néző oldaluk, a kettő között pedig egy jelátviteli réteg", írta le a Nobel-díjat érő receptorok felépítését a magyar kutató.
"A lényeg az, hogy csak mostanában ismertük meg a felületek molekuláris szintű, háromdimenziós képét, így csak most tudunk olyan vegyületeket tervezni, amik nemcsak összeköttetésbe lépnek a receptorokkal, de pont a kívánt hatást érik el: ha kell, beindítják, ha kell, blokkolják a folyamatokat." Reményi szerint valószínűleg a felfedezés gyakorlati alkalmazási területe az, ami miatt kémiai, és nem orvosi-fiziológiai Nobellel jutalmazták a Lefkowitzot és Kobilkát.
Lefkowitz 1968-ban kezdett el radioaktív izotópokat használni a sejtek receptorainak nyomon követésére, ezzel a módszerrel figyeltek fel az adrenalinra reagáló receptort is. A következő nagy lépést akkor érték el, amikor 1980-ban Kobilka is csatlakozott a csapathoz, aki arra vállalkozott, hogy izolálja ezt a receptort az emberi genomból. Amikor a kutatók elemezték a gént, észrevették, hogy a receptor hasonlít egy szemben található, a fény "befogására" szolgáló receptorhoz. A vizsgálat közben kiderült, hogy a G-fehérjéhez kapcsolt receptorok családjába tartozó receptorok felelősök a szaglásért, a látásért, és úgy általában minden egyéb, külső ingerre adott testi válaszért, így az ijedtség miatt beinduló adrenalinlöketért is.
2011-ben Kobilka újabb áttörést ért el: képalkotó eljárással "megörökítette" a pillanatot, amikor az adrenalin receptorát aktiválja a hormon és jelet küld a sejtnek. A molekuláris mesterműnek számító felvétel több évtizedes kutatómunka eredménye.
Lefkowitz a bejelentés után megejtett telefonbeszélgetésben elmondta, hogy borzasztó izgatott a díj miatt, és pillanatnyilag csak abban biztos, hogy ma már nem jut el a fodrászhoz, pedig nagyon ráférne. Amikor arról kérdezték, hogy meglepődött-e a díjon, azt válaszolta, hogy a Nobel-bizottság nyugodt lehet a jelölés folyamatának biztonsága felől, mert a leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy idén nyerni fog. Ettől függetlenül tisztában van a felfedezés fontosságával, így nem lepődött meg azon, hogy a díjazottak közé kerültek.
Tavaly az izraeli Daniel Shechtman kapta az elismerést, a kvázikristályok felfedezésével és készítésével kapcsolatos munkáiért. Érdekesség, hogy Shechtmant főként fizikusként tartják számon, több rangos díjat, többek között a Wolf-díjat is fizikusként kapta. Az anyagtudományok azonban a kémia és a fizika határán mozognak, így végső soron nem volt meglepő a díj.
Magyar származású tudós utoljára 2004-ben kapott kémiai Nobel-díjat, akkor Herskó Ferenc izraeli biológust tüntették ki a test fehérjéinek lebomlását vizsgáló kutatásaiért. Herskó a díjat megosztva kapta izraeli kollégájával, Aaron Ciechanoverrel és az amerikai Irwin Rose-zal. Tíz évvel korábban, 1994-ben az Amerikában élő Oláh György kapott kémiai Nobelt a karbokationok kimutatásáért és vizsgálatáért – kutatásai révén új típusú, magas oktánszámú üzemanyagokat, illetve gazdaságos ólommentes benzint lehet előállítani.
1986-ban a Torontóban élő Polányi János megosztva, 1943-ban Hevesy György önállóan kapott kémiai Nobel-díjat. Az első magyar származású – egyébként osztrák-német – kitüntetett Zsigmondy Richárd volt, aki 1925-ben a kolloid oldatok heterogén összetételének meghatározásáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért díjaztak.
Az idei bejelentést megelőzően 161 kémiai Nobelt osztottak ki, de csak 160 kémiai Nobel-díjas van, mert Frederick Sanger kétszer is nyert. Először 1958-ban a fehérjékkel, főleg az inzulinnal kapcsolatos munkájáért, másodszor pedig 1980-ban, két másik kémikussal közösen, akkor a nukleinsavak, főleg a DNS szerkezetével kapcsolatos kutatásaiért. A díjat eddig négyszer ítélték oda nőnek, 1911-ben például annak a Marie Curie-nek, aki férjével, Pierre Curie-vel és Henri Becquerellel közösen a fizikai Nobelt is megnyerte 8 évvel korábban.
Az átlagos kémiai Nobel-díjas 57 évesen kapja a kitüntetést, a legfiatalabb a 35 évesen kitüntetett Frederic Joliot, a legidősebb a díjat 2002-ben, 85 éves korában megkapó John B. Fenn volt.
A Nobel-díj aktuális nyerteseinek kihirdetése a szokásoknak megfelelően hétfőn, az orvosi-élettani kategóriával kezdődött. A kategória díját két őssejtkutató, a 79 éves brit Sir John B. Gurdon és az 50 éves japán Jamanaka Sinja kapta megosztva, a hivatalos indoklás szerint a két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből számos sejttípus alakítható ki.
Kedden következett a fizikai Nobel, amit szintén megosztva ítéltek oda két kvantumfizikusnak. A francia Serge Haroche és az amerikai David J Wineland, a hivatalos indoklás szerint, az "önálló kvantrumrendszerek mérésével és manipulálásával kapcsolatos módszerek kidolgozásával" érdemelte ki a nyolcmillió svéd koronával együtt járó díjat, amit december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján adnak át nekik Stockholmban.
Alfred Nobel tehetős svéd nagyiparos, a dinamit feltalálója 1895-ben írt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a tudomány és az irodalom kiválóságai, valamint azok, akik a legtöbb erőfeszítést teszik a békéért. Az alapító nem hagyott határozott instrukciókat a mindenkori Nobel-bizottságra. Utasításai szerint a díjat azoknak kell adni, akik az előző évben saját tudományterületükön „a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek”. Az „előző évben” kitételt már régóta nem tartja be a Nobel-bizottság, mivel évtizedek is eltelhetnek, mire kiderül, hogy egy kutatás mennyire értékes. Ezzel összefüggésben előfordulhat, hogy egy nagy horderejű felfedezés lekési a jelölési folyamatot, az ugyanis az átadást megelőző év végén kezdődik, és az adott év januárjának végéig tart.