Index Vakbarát Hírportál

Ne hadonássz, mert megsüketülsz!

2012. október 16., kedd 15:13

A Georgetown Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói megállapították, hogy a bal és a jobb kezünk mozgása nagyban befolyásolja, amit hallunk. A Neuroscience 2012 magazinban közzétett eredmények szerint ennek az lehet az oka, hogy a jobb és bal agyfélteke nyelvfeldolgozó folyamataiért ugyanaz az agyi rész felelős, mint a test jobb és bal felének mozgatásáért.

A jelenség vizsgálatához Peter Turketaub és csoportja gyorsan és lassan változó hangeffekteket játszott le, amik beleolvadtak a háttérzajba. Az önkénteseket arra kérték, hogy a megfelelő gombok nyomogatásával jelezzék, ha hallanak valamit. A kutatók megfigyelték, hogy azok, akik gyakrabban használták a jobb kezüket, jobb eséllyel hallották meg a hirtelen megváltozó zajokat, viszont a finomabb, kevésbé direkt változásokat észlelők többnyire a bal kezükkel nyomták meg a gombot.

Turkeltaub az egyetem hivatalos honlapján elmagyarázta, hogy mit jelentenek a kísérleti eredmények. Szerinte a bal agyfélteke jobban reagál a gyorsan változó hangokra, például a mássalhangzókra, míg a jobb agyfélteke elsősorban a lassú változásokra reagál jól – ilyenek például a szótagok vagy a hanglejtés. Turkeltaub szerint ez a sajátosság nemcsak laboratóriumi körülmények között érvényes. A kutató elmondta, hogy ha valaki például egy elnöki beszédet hallgat, miközben zászlót lenget a kezében, másképp fogja hallani a szónokot, attól függően, hogy a jobb vagy a bal kezében tartja a zászlót.

A kísérletben részt vevő kutatók szerint a kutatási eredmények lehetővé teszik bizonyos betegségek kezelését. A terápiás módszerek például a szélütés utáni beszédképtelenség, illetve más, nyelvi eredetű nehézségek, például a diszlexia kezelésére is használhatók lehetnek.

Rovatok