Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy sziget a Csendes-óceánon

2012. november 22., csütörtök 16:34

Ausztrál kutatók felfedezték egy sziget hűlt helyét a Csendes-óceánon: a földdarab csupán térképeken létezik, a valóságban nem. Ráadásul nem arról van szó, hogy eltűnt, hanem a jelek szerint soha nem is létezett. Ennek ellenére Sandy Island néven szerepel a tengerészeti és időjárási térképeken is. Ahol a földdarabnak lennie kellene, 1400 méter mély a víz, tehát még csak arról sem lehet, szó, hogy az óceán elmosta volna a sziget tetejét.

A nem létező sziget Franciaországé, legalábbis francia felségvizeken van Ausztráliától mintegy 1400 kilométerrel keletre, Új-Zélandtól ötezer kilométerrel észak-észak nyugatra. Hogy miként kerülhetett a térképekre, egyelőre talány. Ráadásul még csak nem is apró, legalább 30 kilométer hosszú és 5 kilométer széles.

Mike Prince, az ausztráliai tengerészeti térképszolgálat igazgatója a Sydney Morning Heraldnak azt mondta, hogy egyes térképkészítők néha szándékosan nem létező utcákat is feltüntetnek műveiken, de csak azért, hogy elriasszák a jogtalan sokszorosítókat a lopástól. Fantomutca esetében ugyanis könnyű rábizonyítani a tolvajra, hogy nem saját munkája volt a terület feltérképezése. A tengerészeti térképek készítőinél ez a fajta csapdaállítás nem volt bevett gyakorlat.

Rovatok