Index Vakbarát Hírportál

A Nasa megint Pac-Mant talált egy holdon

2012. november 27., kedd 09:29

A Cassini űrszonda felvételei alapján a Szaturnusznak már két olyan holdja is van, ami egy speciális kamerával fotózva pont úgy néz ki, mint az ismert videojáték főhőse, Pac-Man. Először a Mimas nevű holdról készült 2010-ben olyan, az infravörös tartományt figyelő hőkamerás felvétel, amin meglepő részletességgel rajzolódott ki a pöttyzabáló sárga játékfigura, most pedig a Thetys hasonló technikával készült képén jelent meg szinte ugyanaz a forma.

A jelenségnek természetesen nem a Naprendszeren átívelő videojátékos kultúra a magyarázata, hanem valami más, amit először a csillagászok sem értettek teljesen. A mostanában kidolgozott magyarázat szerint az egyes területek közti nagy hőmérséklet-különbségek és a hirtelen váltás oka a felszínt alkotó rétegek eltérő hőtartóképessége miatt lehet. Vagyis egyes területeken a Nap sugarai könnyen áthatolnak a közvetlenül a felszínt alkotó rétegen, és csak az alatta levő részt melegítik fel, ennek megfelelően viszont nem is hülnek le annyira éjszaka, mint a jeges felszín egyéb területei. A Mimas 2010-es felfedezésekor még csak elmélet volt ez a magyarázat, azonban a Tethysen tapasztaltak most megerősítik mindezt. Külön érdekeség, hogy míg a korábban felfedezett Mimas esetében a jelenség csak az infravörös spektrométer segítségével látszik, a Tethysen szabad szemmel is kiszúrható az eltérés.

Carly Howett, a projekten dolgozó tudósok egyike szerint ez azt jelenti, hogy a Pac-Man-szerű hőkép sokkal gyakoribb jelenség, mint azt eleinte gondolták. „A Szaturnusz és a Jupiter holdrendszere igazi kis játékterem lehet ennek megfelelően” – fogalmazott.

A jeges holdakon persze viszonylagos a hideg és a meleg fogalma, a képeken fehérrel jelölt meleg területek hőmérséklete sem haladja meg a -178 Celsius-fokot, a leghidegebb, feketével és sötétkékkel jelölt részeken pedig harminc fokkal van hidegebb.

Rovatok